Musorujsag
Élő Eredmények
 

Kétarcú Napoli, kétarcú Barca és két vészedző, aki egymás ellen debütál a BL-ben

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
Amikor a Barcelona 2019 augusztusában felkészülési mérkőzésen 4–0-ra legyőzte a Napolit az egyesült államokbeli Michigan Stadionban, bizonyára kevesen gondolták, hogy fél évvel később Ernesto Valverde és Carlo Ancelotti helyén is új edző ül majd. Mindkét klub komoly mélypontokat élt meg a 2019/20-as szezonban, többek között ezért is vágnak neki történetük első egymás elleni európai kupapárharcának két olyan edzővel, aki soha nem dirigált még BL-mérkőzésen, nemhogy a sorozat egyenes kieséses szakaszában.
Újra találkoznak (fotó: EPA)

2018 októberében, miután a Real Betis 2–1-re legyőzte az AC Milant a San Siróban rendezett Európa-liga csoportmérkőzésen, bizonyára kevesen gondolták, hogy másfél évvel később Gennaro Gattuso és Quique Setién egy Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben találkozik ismét. Pedig kedd este 21 órától ennek lehetünk szemtanúi, a Napoli-Barcelona párharc első mérkőzését az M4 Sport és az m4sport.hu közvetíti élőben.

(forrás: M4 Sport)

A Napoli a nagyok ellen harap 

Meglepő, de ez az egyetlen párosítás a nyolcaddöntőben, amelynek mindkét résztvevője veretlen még a mostani BL-szezonban.

Bár hosszú évek óta nem futott olyan gyenge bajnoki szezont mint most, múlt hét keddig a Napoli volt az egyetlen csapat, amely a 2019/20-as szezonban le tudta győzni a félelmetes idényt produkáló Liverpoolt – amennyiben a Ligakupában az Aston Villa ellen pályára lépő csikócsapat 5–0 vereségét nem számoljuk.

A 2–0-s nápolyi siker után az Anfield Roadon (még Carlo Ancelottival) 1–1-re végeztek a csapatok a BL-csoportkörben, tehát kétszer is megállították a Mané, Firmino, Salah támadótriót, pedig utóbbi meccs volt a Napoli hullámvölgyének legmélyebb időszaka, október végétől december közepéig egyetlen meccset sem nyertek (0 győzelem, 7 döntetlen, 2 vereség), Ancelottit december 11-én váltotta Gattuso.

Carlo Ancelotti a Napoli 4-0-s Genk elleni BL-meccse után menesztették, jelenleg az Evertont irányítja (Fotó: EPA/Ciro Fusco)

Az új edzővel több komoly eredményt is fel tud mutatni az együttes, hiszen január-februárban hazai pályán a Laziót (1-0), majd a Juventust (2-1), idegenben az Intert (1-0) is le tudta győzni, de közben olyanoktól szenvedett vereséget saját stadionjában, mint a Parma (1-2), a Fiorentina (0-2) vagy a Lecce (2-3). Tehát a kiemelkedő csapatok ellen, főleg hazai közönség előtt képes jó eredményre a Napoli, a minőség megvan a keretben, a kötelező meccseken azonban rendre szenvednek. Ha ebből indulunk ki, a Barcelona ellen benne lehet egy újabb kiugró teljesítmény, ami reményt adhat a barcelonai visszavágóra.

Mertens gólöröme a Liverpool ellen (fotó: EPA/CESARE ABBATE)

Papíron jelenleg 14% esélyt adnak a Napolinak a továbbjutásra, az övék volt a legrosszabb kiindulóhelyzet legjobb 16 között és pont a fele annak, amit a Lyonnak adtak a Juventus ellen.

Idegenben hajlamos szenvedni a Barcelona

A délolaszok a Barcelona idegenbeli BL-formájába is kapaszkodhatnak: a katalánok legutóbbi 8 idegenbeli mérkőzésükből a BL kieséses szakaszában csak egyet nyertek meg (Man. United, 2019).

Ezen a nyolc mérkőzésen ráadásul csak két gólt szereztek és a legutóbbi Barca-játékos, aki betalált idegenbeli BL-kieséses találkozón és nem Lionel Messinek hívták, az Neymar volt még 2015-ben.

A katalánok mostani szezonjáról mindent elárul, hogy vezetik a spanyol bajnokságot, veretlenül, első helyezettként mentek tovább BL-csoportjukból, január közepén mégis edzőt váltottak, de a legtöbb szurkolót ez nem nyugtatta meg, inkább a sorozatosan rossz döntéseket hozó vezetőség távozását követelik, ráadásul az öltözőben is feszültség tapasztalható, elég csak a Messi-Abidal nyilatkozatpárbajt említeni.

A Barca soron kívüli csatárigazolása, Martin Braithwaite is inkább ferkolbácsolta az indulatokat, ráadásul a Bl-ben nem is játszhat (fotó: Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Azt előre borítékolni lehetett, hogy Setién kinevezésével a Barcelona visszatér a Guardiola által is képviselt útra, persze ez már nem az a minőségű keret, amivel az egykori sikeredző két BL-t is nyert. Az Athletic Bilbao elleni fájó kupabúcsú óta háromból három bajnokit nyertek, de a játék döcög, a gépezet akadozik és továbbra is Messi-függőségben szenved a csapat.

A Maradona egykori szentélyében pályafutása során először pályára lépő hatszoros aranylabdás ezen a három mérkőzésen 4-4 gólt és gólpasszt szerzett, kiváló formában várja a találkozást a nápolyi védőkkel. Ha Messi kedd este is betalál, a 35. BL-ellenfele ellen ünnepelhet, de enélkül is rekorder a sorozat történetében, C. Ronaldo és Raúl 33-mal követi.

A Messi elkapja a fonalat, aligha állítják meg (fotó: EPA/Alberto Estevez)

Kérdés, hogy a Barcelona olyan eredményért jön, amellyel egy hazai győzelem sima továbbjutást jelent, vagy úgy akar érkezni a hétvégi Clásicóra, hogy már nem kell túlzottan a BL-nyolcaddöntő második felvonásával foglalkoznia.

A Napolinak a spanyolok, a Barcelonának az olaszok nem ízlenek

Ugyan az elmúlt évek legfontosabb győzelmét egy olasz csapat ellen érte el a Barca (a 2015-ös BL-döntőre kell most emlékezni), azóta, ha a kieséses szakaszban olasz ellenféllel került szembe, kiesett.

A Juventus 2017-ben 3–0-s összesítéssel, az AS Roma 2018-ban a Camp Nouban elszenvedett 4-1-es vereség után, a visszavágón 3–0-s győzelmet aratva ejtette búcsúztatta a katalánokat.

A Roma továbbjutását érő gólját az a Kosztasz Manolasz szerezte, aki jelenleg a Napoli védelmének közepén szerepel.

(fotó: EPA/ETTORE FERRARI)

De fordítva sem találunk szép emlékeket a közelmúltból: a Napoli legutóbbi négy spanyol csapat elleni kieséses párharcát egyaránt elvesztette (Európa Liga: Villarreal, 2011 és 2016; BL-selejtező: Athletic Bilbao, 2014; BL-nyolcaddöntő: Real Madrid, 2017).

Ha a Barcelona jut tovább…

A Napoli eddig kétszer jutott el a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába. 2012-ben a Chelsea búcsúztatta hosszabbítás után (összesítésben: 5-4), 2017-ben a Real Madrid kettős győzelemmel (6-2). Mindkét együttes megnyerte a sorozatot.

A 2018/19-es szezonban a csoportkör utolsó fordulójában a Napoli és a Liverpool kvázi kieséses meccset játszott az Anfielden, a Liverpool 1–0-ra győzött. Talán nem kell mondanunk, ki nyerte a tavaly júniusi BL-döntőt.

Fontos hiányzó(k) mindkét oldalon

(fotó: EPA/CESARE ABBATE)

Hazai oldalon a 100 millió euróra taksált középhátvéd, a sérülésből visszatérő Kalidou Koulibaly még nem teljesen egészséges, ezért a keretbe sem fért be, illetve Arkadiusz Milik játéka kérdéses, igaz, a meccs várható dinamikáját tekintve egyébként sem a lengyel csatár kezdene a mérkőzésen, hanem a kontrajátékra hatékonyabban használható Lorenzo Insigne és Dries Mertens.

A belga egyébként hazája és klubja legeredményesebb játékosa is a Bajnokok Ligájában és egy gólra van attól, hogy befogja Marek Hamsíkot, aki jelenleg a Napoli történetének legeredményesebb játékosa 121 találattal.

(fotó: Ricardo Nogueira/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A Barcánál nagyobb fejtörést okoznak a sérültek, Luis Suárez, Ousmane Dembélé, Sergi Roberto és Jordi Alba sem bevethető. Az uruguayi hiánya azonban nem feltétlenül jelent rosszat, Suárez 2014-es érkezése óta a Barca nem veszített BL-meccset, amikor a csatár nem lépett pályára (3 győzelem, 2 döntetlen).

Várható kezdőcsapatok:

Napoli:
Meret – Di Lorenzo, Manolasz, Maksimovic, Mário Rui – Fabián Ruiz, Demme, Zielinski – Callejón, Mertens, Insigne.

Barcelona:
Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Junior – Arthur, Busquets, De Jong – Messi, Griezmann, Fati.

További tartalmak