Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsiék 20 perc alatt lerendezték a továbbjutást a Tottenham ellen

Gulácsiék 20 perc alatt lerendezték a továbbjutást a Tottenham ellen

m4sport.hu/MTI
2007 óta először jutott BL-negyeddöntőbe magyar játékos, miután Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig a nyolcaddöntő visszavágóján, hazai pályán 3–0-ra legyőzte a tavalyi döntős Tottenhamet, és 4–0-s összesítéssel biztosította helyét a legjobb nyolc között. A játéknap másik meccsén az Atalanta 4–3-ra győzött a Valencia otthonában.

A jó hangulatú lipcsei találkozó elején próbált, de nem tudott kezdeményezni az angol csapat, mert a hazaiak határozottan védekeztek, és miután átvették az irányítást, gyors akcióikban többször is gólveszély volt.

Marcel Sabitzer a 10. percben szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a 21. percben a csapatkapitány egy fejessel duplázta meg a különbséget.

A második félidő kiegyenlítettebb küzdelemmel telt, amelyben a Leipzig végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést, a kapuk pedig ritkán forogtak veszélyben. A végeredményt a 87. percben a mindössze pár másodperce pályán lévő cserejátékos, Emil Forsberg állította be első labdaérintéséből.

A magyar válogatott kapus végig magabiztos teljesítményt nyújtott és együtt élt a játékkal: védenie csak párszor kellett, lábbal azonban többször is jól avatkozott játékba. A lipcseiek másik magyar válogatott játékosa, Willi Orbán térdsérülése miatt ezúttal sem volt bevethető állapotban.

A lipcseiek továbbjutásával 2007 óta (Fehér Csaba, PSV) először szerepelhet magyar játékos a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Josip Ilicic az első játékos, aki négy gólt szerzett idegenben a BL rájátszásában (Fotó: EPA/UEFA)

Valenciában a zárt kapus mérkőzésen Josip Ilicic büntetőből már a 3. percben vezetéshez juttatta a vendégcsapatot, majd Kevin Gameiro egyenlített. A szlovén középpályás azonban még a szünet előtt újabb tizenegyessel másodszor is előnyt harcolt ki az Atalantának.

A második félidőben fordított ugyan a spanyol együttes – Gameiro is másodszor volt eredményes -, de Ilicic kétszer akcióból is betalált, így vendégként is nyert az olasz gárda.

A negyeddöntő sorsolását március 20-án tartják, a párharcok első mérkőzését április 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Eredmény,
Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágó:
RB Leipzig (német) – Tottenham Hotspur (angol) 3–0 (2–0)

Továbbjutott: az RB Leipzig 4–0-s összesítéssel.

Valencia (spanyol) – Atalanta (olasz) 3–4 (1–2)

Továbbjutott: az Atalanta 8–4-es összesítéssel.

További tartalmak