Musorujsag
Élő Eredmények
 

Az UEFA mindenképpen folytatni akarja a BL-t és az El-t

m4sport.hu
Brit sajtóértesülés szerint az Európai Labdarúgó Szövetség arról fogja tájékoztatni a tagszervezeteket, hogy legkésőbb augusztus végén meg kell rendezni a Bajnokok Ligája és az Európa-liga döntőjét.

Az Express úgy tudja, hogy az UEFA szerdán videókonferenciát tart az 55 tagszövetséggel arról, hogy hogyan tervezi befejezni a két legfontosabb klubsorozatot. A lap értesülései szerint a európai szövetség a koronavírus-járvány ellenére elkötelezett a BL és az El befejezése iránt, és az esetleges tiltakozások ellenére végig akarja vinni a két sorozatot, amely a nyolcaddöntők során szakadt félbe, és a jelenleg érvényes határozat alapján „további értesítésig” szünetel.

Az UEFA döntése egyben azt is jelenti, hogy rövidebb lesz a 2020/2021-es európai kupaszezon. Ennek áthidalására több forgatókönyv is készült, elképzelhető, hogy törlik a selejtezők első két fordulóját, megszűnhet a téli szünet, esetleg a csoportmeccsek számát csökkenthetik.

A mostani szezont minden bizonnyal zárt kapus meccsekkel lehet csak befejezni, és az sem kizárt, hogy hétvégén (is) rendeznek meccseket az európai kupaporondon.

Az elképzelés szerint a negyeddöntők az oda-visszavágós rendszer helyett egymeccsesek lehetnek, a házigazda kilétéről pénzfeldobás dönthet, az elődöntőket és a finálét pedig a kézilabdából már ismert Final Four-rendszerben bonyolíthatják le, azaz a két sorozat döntőjére kijelölt helyszínen – Isztambulban és Gdanskban – négynapos négyes tornát játszanának.

További tartalmak