Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Augusztusban, két hét alatt fejeznék be a BL-t és az El-t

Spanyol lapértesülések szerint az UEFA és az Európai Klubok Szövetsége (ECA) augusztusi, kéthetes lezárást tervez a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmeiben, lehetővé téve ezzel azt, hogy szeptemberben elkezdődhessen az új szezon.

Igaz, a koronavírus-járvány terjedése miatt egyelőre nem tud beindulni a nemzetközi futballélet, az UEFA és az ECA továbbra is azt szeretné elérni, hogy a nemzeti bajnokságok júliusban befejeződjenek, a két legrangosabb európai kupasorozat lezárását pedig augusztusra tervezik – írja a spanyol AS a Cadena SER rádióra hivatkozva.

A nyári befejezés illeszkedik a nemzetközi futballnaptárhoz, mivel mindkét sorozat negyed- és elődöntőit, valamint döntőjét be lehetne fejezni két hét alatt.

Az elképzelés az, hogy párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, ezeket semleges helyszínen játszanák, szigorúan zárt kapuk mögött.

A szervezetek tisztában vannak azzal, hogy a sorozatok újraindulási a kormányok döntéseitől is függnek, a mihamarabbi folytatás reményében azonban abba is belemennének, hogy nézők nélkül rendezzék meg a fennmaradó találkozókat.

Legkorábban a német Bundesliga térhet vissza májusban, ott a játékosok már elkezdték a kiscsoportos edzéseket.

További hírek