Musorujsag
Élő Eredmények
 

26 BL-győzelem az egyik ágon, nulla a másikon

m4sport.hu
Pénteken az UEFA kisorsolta a Bajnokok Ligája lisszaboni döntőtornájának párosításait, nemcsak a negyeddöntőket, de a csapatok döntőig vezető lehetséges útja is ismert.
forrás: M4 Sport

Első ránézésre feltűnő, súlycsoportra mekkora különbség van a két ág között: az egyik oldalon 5 korábbi BL-győztes pályázik a finálé egyik helyére (összesen 26 BL-trófeát számlálnak), míg a másik oldalon egyetlen korábbi BL-győztes sincs és az Atlético az egyetlen, amely pályára lépett már döntőben (hármat is elveszített).

Sőt, az Atalanta és az RB Leipzig már most története legjobb nemzetközi eredményét érte el. Az Atléticót a 2014-ben és 2016-ban elvesztett BL-finálé emléke fűtheti, míg a PSG-nél 8 éve próbálnak túllépni a negyeddöntőn, az ideinél jobb esélyük aligha lesz erre.

A papíron gyengébbik ág két mérkőzése annyira távol van az európai klasszikustól, hogy a nemzetközi kupák történetében még sosem rendeztek ilyen mérkőzéseket. A Leipzig esélyét csökkentheti, de ugyanúgy növelheti, ez csak nézőpont kérdése, hogy az Atlético eddig nyolcból nyolcszor búcsúztatott német ellenfelet európai kieséses párharcban.

Az erősebb ágon, ha a Juventus túllép a Lyonon (0–1-ről kellene fordítaniuk), Cristiano Ronaldo a Real Madriddal vagy Pep Guardiola Manchester Cityjével kerülne szembe.

A másik negyeddöntő végén jó esély mutatkozik egy Barcelona–Bayern München elődöntőre, ami abszolút slágerpárosítás lenne. A 2012/13-as és a 2014/15-ös BL-elődöntőben is találkoztak, mindkétszer a párharc győztese nyerte meg a sorozatot.

Mi lesz a formával?

A lisszaboni döntőtorna sok szempontból kiszámíthatatlan lesz. A kivételes lebonyolítási forma (egy helyszín, egymérkőzéses párharcok, sűrű program) önmagában tartogathat váratlan fejleményeket, de az időzítés is bonyolítja a helyzetet.

A Bayern például már befejezte a szezont, hibátlan mérleggel, de a döntőtorna előtt több mint egy hónapig szüneten lesz. A La Liga július 19-én, a Premier League 26-án, a Serie A augusztus másodikán ér véget, míg a franciák március óta nem játszottak egyetlen tétmérkőzést sem, de a Lyonra egy, a PSG-re két kupadöntő is vár július végén.

A Bajnokok Ligájában egyébként is bármi megtörténhet, ezúttal még inkább nehéz tippelni, főként azt, melyik csapat milyen formában érkezik majd Portugáliába, illetve lesz-e előnyük az augusztus 7-8-án nyolcaddöntőt játszó és ott továbbjutó csapatoknak.

BL-nyolcaddöntő, visszavágók
augusztus 7., 21.00
Man. City–Real Madrid (2–1) – élőben az M4 Sporton
Juventus–Lyon (0–1)
augusztus 8., 21.00

Barcelona–Napoli (1–1) – élőben az M4 Sporton
Bayern München–Chelsea (3–0)

A BL-negyeddöntő párosításai
augusztus 12., 21.00
Atalanta – Paris Saint-Germain
augusztus 13., 21.00
RB Leipzig – Atlético Madrid

augusztus 14., 21.00
Barcelona/Napoli – Bayern München/Chelsea
augusztus 15., 21.00
Manchester City/Real Madrid – Juventus/Lyon

Az elődöntőben
augusztus 18., 21.00
RB Leipzig/Atlético Madrid – Atalanta/Paris Saint-Germain
augusztus 19., 21.00
Manchester City/Real Madrid/Juventus/Lyon – Barcelona/Napoli/Bayern München/Chelsea

További tartalmak