Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Barcelona jogi lépésekre készül a lázadó Arthurral szemben

m4sport.hu
Csúnya befejezése lehet az FC Barcelona és Arthur Melo közös történetének.
EPA/JUANJO MARTIN

A brazil középpályást 2018-ban 31 millió euróért igazolták a Grémiótól, idén nyáron pedig eladták a Juventusnak, cserébe Miralem Pjanic játékjogát és még 10 millió eurót is kaptak (összesen 72 millió euró).

Arthur többször hangoztatta, nem áll szándékában távozni, kizárólag Barcelonában képzeli el a jövőjét, klubja mégis megvált tőle. A játékos úgy érezte, méltatlanul bántak vele és rákényszerítették, hogy írjon alá a Juventushoz.

A jelenleg Brazíliában tartózkodó futballista ezt többek között azzal jelezte, hogy kijelentette: nem hajlandó visszatérni a Barcelonához és már nem kíván pályára lépni a Bajnokok Ligája hátralévő mérkőzésein.

A klub ezt nem vette jó néven, ezért belső fegyelmi vizsgálatot indított a játékossal szemben, aminek akár jogi következményei is lehetnek – írja a Marca.

A spanyol bajnokságban ezüstérmes Barcelona augusztus 8-án folytatja BL-szereplését a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágójával, az első mérkőzés 1–1-es döntetlenre végződött Olaszországban.

Ha ezt sikerrel veszi a Barca, a lisszaboni döntőtornán a negyeddöntőben a Bayern–Chelsea párharc továbbjutójával játszik, a németek 3–0-ra nyerték az első mérkőzést Londonban.

További tartalmak