Musorujsag
Élő Eredmények
 

Az UEFA bízik a City–Real visszavágó manchesteri megrendezésében

Az UEFA bízik a City–Real visszavágó manchesteri megrendezésében

mti
Az UEFA bízik abban, hogy a tervezett időpontban megrendezhető lesz a Real Madrid Manchester City elleni idegenbeli visszavágója a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében annak ellenére, hogy a madridiak egyik játékosának pozitív lett a koronavírustesztje.

A Real kedden jelentette be, hogy Mariano Díaznál hétfőn mutatták ki a vírust, de hozzátette, a csatár teljesen tünetmentes, és házi karanténba került.

A madridi együttes még február végén 2-1-re kikapott hazai környezetben a BL-nyolcaddöntős párharc első meccsén, és jövő szombaton lép pályára a manchesteri Etihad Stadionban.

„Az UEFA folyamatosan tartja a kapcsolatot a klubbal, és figyelemmel kíséri a spanyol hatóságok vonatkozó döntéseit” – írta a brit médiának küldött közleményében az európai szövetség, amely kiemelte, reméli, hogy a mérkőzés lebonyolítását az eset nem befolyásolja majd.

Spanyolországban az elmúlt hetekben naponta több ezer új koronavírusos esetet regisztrálnak, a fertőzöttek száma pedig már több mint 298 ezer.

A koronavírus-járvány miatt sokáig kérdéses volt, hogy hol rendezik majd meg a még le nem játszott négy visszavágót a BL-nyolcaddöntőben. Végül az a döntés született, hogy a pályaválasztók saját stadionjukban mérkőzhetnek, ugyanakkor az angliai szabályozások miatt a Spanyolországból érkezőkre karantén várna. A helyzeten az angol sajtóban hétfőn megjelent hír szerint a kormány engedménnyel segít, így a spanyol együttes tagjainak nem kell karanténba vonulniuk, mielőtt pályára lépnek Manchesterben.

További tartalmak