Musorujsag
Élő Eredmények
 

Újabb csapás érhette a PSG-t a BL-negyeddöntő előtt

Újabb csapás érhette a PSG-t a BL-negyeddöntő előtt

psg.fr
Edzésen összeszedett vádlisérülés miatt veszélybe került Marco Verratti játéka a Paris Saint-Germain Atalanta elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőjén.

Az olasz középpályás a hírek szerint csapattársával, Eric Choupo-Mutinggal ütközött, aminek következtében jobb vádlijában keletkezett izomsérülés. A klub közleményében jelezte 72 órán belül kiderül, mennyire súlyos Verratti sérülése, de nagy esélye van, hogy nem játszhat a jövő szerdai BL-negyeddöntőn. Tomas Tuchel elismerte, aggódással tölti el, hogy újabb fontos futballistájáról mondhat le.

Ugyanis Kylian Mbappé is sérüléssel bajlódik, igaz a szélső felépülése gyorsabb ütemű, mint azt az előzetes várakozások ígérték. Már labda nélküli edzéseket végez. A PSG edzője azt mondta, rövidesen kiderül, legalább kispadra leülhet-e a támadó az Atalanta ellen.

A PSG-nél akkor fognak örülni, ha Kylian Mbappe (balról) és Marco Verratti felépül a BL végjátékára (fotó: EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON)

Layvin Kurzawára azonban biztosan nem számíthat, aki a Ligakupa döntőjében sérült meg. Ha idevesszük még, hogy Edinson Cavani és Thomas Meunier már elhagyta a párizsiakat, meglehetősen szűk merítése maradhat Tucheléknek.

Mint ismert, idén a koronavírus-járvány miatt a BL lisszaboni nyolcas végjátékában egy meccsen dőlnek el a negyeddöntők és az elődöntők. Amennyiben a PSG továbbjutna az olaszokon, az elődöntőben a Leipzig-Atlético Madrid párharc győztesével találkozik. A negyeddöntőket, az elődöntőket és a finálét az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak