Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsi: Remélem, van még egy lépcsőfok feljebb

m4sport.hu
A válogatott kapus bízik benne, a BL-döntőben olyan csapat szerepel, melynek két magyar a tagja.
Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa és Stefan Savic, az Atlético Madrid játékosa a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az RB Leipzig 2-1-es győzelemmel jutott az elődöntőbe. MTI/EPA/Pool/Miguel A. Lopes

A válogatott kapus Gulácsi Péter lett az első olyan magyar labdarúgó, aki klubcsapatával bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután az RB Leipzig csütörtök este a legjobb nyolc között 2-1-re legyőzte az Atlético Madrid együttesét.

Óriási nagy dolog amit elértünk tegnap, öltözőben kicsit ünnepeltünk, majd szolidan a szállodában is, de a mai naptól a felkészülésen van már a hangsúly. A tegnapi siker újabb motivációt ad keddre, hiszen egy meccsre vagyunk a BL-döntőtől” – mondta a válogatott kapus az M1 csatornának.

Kiemelte, nehézség volt számára, hogy másfél hónap után ez volt az első tétmeccse, ami egy kapusnak sokkal nehezebb, hiszen ha ritmusban van, az automatizmusok jobban működnek

Jó formában érkeztem a meccsbe, de nem volt igazán sok dolgom. Uraltuk a meccset megérdemelten nyertünk, a csapat nagyon jól betartotta a taktikai utasításokat. Ha hasonlóan és fegyelmezetten játszunk, akkor ott is lehet esélyünk” – mondta Gulácsi.

Az Atléticó elleni meccsről úgy vélte, jobban bírták a meccs tempóját, talán amiatt is, hogy kicsit jobban rá tudtak készülni a találkozóra. „Eszméletlen sikeréhség van ebben a csapatban, az utolsó pillanatig úgy tűnt, mint ha mi jobban akarnánk a győzelmet. Kedden egy más stílusú ellenfél lesz aki labdával is dominálni akar, még az Atléticonál is erősebb csapattal játszunk” – tekintett már előre, a PSG elleni elődöntőre.

Elárulta, rendszeres kapcsolata van Lőw Zsolttal, a párizsiak másodedzőjével, aki korábban az ő mestere is volt. Tudja, sokat köszönhet neki, és kettejük találkozója ad egy érdekes csavart a párharcnak.

Annyi előnyük van, hogy általa jobban ismernek minket. De nagy meglepetések nem fogják érni a csapatokat, a napi forma dönthet. Én azért abban bízom, a döntőben nem egy hanem két magyart foglalkoztat csapat lesz a döntőben” – utalt arra, hogy a Leipzigben szerepel Willi Orban is. aki szintén tagja a magyar válogatottnak.

Ez pályafutásom legnagyobb sikere. Ha az ember ilyen messzire eljut a pályáján, akkor is az jár a fejében, mi a következő feladat. Büszke vagyok amit elértem, de remélem egy lépcsőfokot még tudunk menni” – összegzett Gulácsi.

További tartalmak