Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Dinamo Zagreb ellen játszik a Ferencváros a BL-selejtező harmadik körében

m4sport.hu
Szerhij Rebrov csapata a svéd és a skót bajnok kiverése után horvát bajnok ellen folytathatja menetelését.
A harmadik kör bajnoki ágának sorsolása. (Fotó: UEFA)

A svájci Nyonban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását. Ezen a Ferencváros a Dinamo Zagreb együttesét kapta ellenfeléül. A továbbjutásról ebben a körben még egy meccs dönt, és Dibuszék   lépnek pályára.

A két együttes az előző idényben is találkozott egymással, ugyancsak a harmadik selejtező körben. Akkor az idegenbeli reményt keltő 1-1 után az Üllői úton  4–0-ra nyertek a vendégek. A rájátszásban a norvég Rosenborgot is kiverték a  és jutottak be a csoportkörbe, ahol  öt ponttal a „C” csoport utolsó helyén végeztek a Manchester City, az Atalanta és a Sahtar mögött. A Fradi pedig az Európa-ligába került át és ott harcolta ki a főtáblás szereplést.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a magyar csapat a horvát Dinamo Zagreb, a svájci Young Boys, az azeri Qarabag, a szerb Crvena zvezda és az izraeli Maccabi Tel-Aviv ötösből kap ellenfelet.

A Fradi a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében hazai környezetben a svéd Djurgårdens együttesét búcsúztatta, majd a skót Celtic ellen is diadalmaskodott, ráadásul idegenben.

„Ismét egy nagyon erős ellenfelet kaptunk, ahogyan azt az előző körökben tapasztalhattuk, de vállaljuk a kihívást, és ennek is azzal a céllal megyünk neki, hogy kiverjük a Dinamót és bejussunk a playoffba. Annak nagyon örülünk, hogy hazai pályán játszhatunk, ez mindenféleképpen jó. A csapat a Celtic ellen már megmutatta, hogy ilyen erősségű ellenfelekkel szemben is képes sikerrel szerepelni. Egy mérkőzésen minden lehetséges, a Dinamo az előző körben is megszenvedett, megvan minden esélyünk a továbbjutásra” – nyilatkozta a közmédiának Hajnal Tamás. A Ferencváros sportmenedzsere hozzátette, mindkét csapatnál történtek változások az elmúlt évi párharchoz képest, a Dinamo például két edzőcserén esett át, legjobb játékosuk, Dani Olmo pedig az RB Leipzighez igazolt.

A harmadik körös párharcok is egy – zárt kapus – mérkőzésen dőlnek el. Döntetlen esetén hosszabbítás, majd büntetőpárbaj következik, a győztesek a selejtező negyedik fordulójába, azaz a rájátszásába jutnak, a vesztesek pedig az Európa-liga selejtezőjébe kerülnek át. A mérkőzéseket szeptember 15-én és 16-án rendezik.

Amennyiben a Fradi továbbjut, a rájátszásban – már oda-visszavágós meccsen – a főtábláért harcolhat. Ennek sorsolását kedden tartják.

Bajnokok Ligája
Selejtező, 3. forduló:
Bajnoki ág:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát)
Qarabag (azeri)–Molde FK (norvég)
Omonia Nicosia (ciprusi)–Crvena zvezda (szerb)
FC Midtjylland (dán)–Young Boys (svájci)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Breszt (fehérorosz)
Nem bajnoki ág:
PAOK (görög)–Benfica (portugál)
Dinamo Kijev (ukrán)–AZ Alkmaar (holland)
KAA Gent (belga)–Rapid Wien (osztrák)

 

További tartalmak