Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Puskás Arénában fogadja a Fradi a Juvét és a Barcát

m4sport.hu
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyezte, hogy a Ferencváros a Puskás Arénában játssza le a Juventus és a Barcelona elleni hazai mérkőzését a Bajnokok Ligája csoportkörében.

A Ferencváros a Juventust, az FC Barcelonát és a Dinamo Kijevet kapta ellenfélül a Bajnokok Ligája csoportsorsolásán. A zöld-fehérek október 20-án az FC Barcelona vendégeként kezdik meg szereplésüket, nyolc nappal később a Dinamo Kijevet, november 4-én a Juventust látják vendégül. Ezt követően november 24-én Torinóba utazik, majd december 2-án a Barcelonát fogadja a Fradi, amely a december 8-i zárókörben a Dinamo Kijev otthonában lép pályára. Mind a hat találkozó 21 órakor kezdődik majd. Az UEFA döntése szerint a stadionok 30 százalékos kihasználtsággal fogadhatnak nézőket az európai kupameccseken.

A BL-főtáblára jutott zöld-fehérek első hazai mérkőzésüket gyepcsere miatt nagy velószínűséggel nem játszhatják a Grupama Arénánál háromszor több néző befogadására alkalmas Puskás Arénában, ahhoz pedig, hogy az első hazai BL-meccs után meccshelyszínt válthasson a csapat, az UEFA engedélyére van szükség.

Úgy tűnik, az európai szövetség engedélyezte a cserét, az UEFA hivatalos honlapján ugyanis az első hazai mérkőzés helyszíne még a Groupama Aréna, a Juventus és a Barcelona elleni meccsé ugyanakkor már a Puskás Aréna.

Frissítés:

Közben a Ferencváros is közölte: az UEFA kedvező döntést hozott azzal kapcsolatban, hogy a három hazai meccs közül a másodikat és a harmadikat a Puskás Arénában rendezhessék meg, így november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát a Puskás Arénában fogadja Szerhij Rebrov együttese. A Dinamo Kijev elleni összecsapás október 28-án a Groupama Arénában lesz.

A Puskás Arénát működtető Nemzeti Sportközpontok múlt pénteken közölte, kizárólag az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése, hogy a Bajnokok Ligája hazai mérkőzései közül a második és a harmadik meccset biztosan a Puskás Arénában játssza le a Ferencváros. „Az engedély megszerzéséhez kérték az MLSZ támogatását is. Az NSK azon dolgozik, hogy mindhárom, de legalább a második és harmadik BL-meccs a Puskás Arénában legyen” – fogalmazott a közlemény.

A jegyértékesítés nyolc körből áll majd a Fradi hazai meccseire. Először kötelezően az UEFA szponzorai kapnak belépőket, aztán a vezetőedző és a játékosok családtagjai. Őket követik a szakmai stáb tagjai és a csapat mellett dolgozók.
Ezután kerülnek sorra az FTC legendás sportolói, olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, illetve a klub támogatói, vendégei.
Az ötödik körben kerülnek sorra, és kedvezménnyel vásárolhatnak azok a bérletesek, akik tavasszal – a zárt kapus mérkőzések miatt – nem kértek vissza pénzt a klubtól. Aztán azok jönnek, akik megújították a bérletüket, majd azok, akik még a sorsolás előtt vettek új bérletet. Végül a szurkolói kártyásokra kerül sor.

Az új fejleményekre való tekintettel az FTC későbbre ígért pontos tájékoztatást a jegyértékesítéssel kapcsolatban.

A Bajnokok Ligája G csoportjának pontos programja:
1. forduló (október 20.):
FC Barcelona (spanyol)-Ferencváros 21.00
Dinamo Kijev (ukrán)-Juventus (olasz) 18.55

2. forduló (október 28.):
Ferencváros-Dinamo Kijev 21.00
Juventus-FC Barcelona 21.00

3. forduló (november 4.):
Ferencváros-Juventus 21.00
FC Barcelona-Dinamo Kijev 21.00

4. forduló (november 24.):
Juventus-Ferencváros 21.00
Dinamo Kijev-FC Barcelona 21.00

5. forduló (december 2.):
Ferencváros-FC Barcelona 21.00
Juventus-Dinamo Kijev 21.00

6. forduló (december 8.):
Dinamo Kijev-Ferencváros 21.00
FC Barcelona-Juventus 21.00

További tartalmak