Musorujsag
Élő Eredmények
 

Varga Ákos ha kell, kiereszti a hangját a Camp Nouban

Varga Ákos ha kell, kiereszti a hangját a Camp Nouban

M4 Sport
Kihirdette Barcelonába utazó keretét a közszolgálati sportcsatorna. A névsorban helyet kapott Varga Ákos kommentátor és a pálya széli interjúkból ismert Martí Zoltán is, akik a zöld-fehérekhez hasonlóan a Kisvárda–Ferencváros labdarúgó NB I-es találkozóval hangolnak a Bajnokok Ligája első fordulójára. A magyar bajnok kedd este 21 órakor lép pályára Barcelonában, a találkozót, valamint az FTC valamennyi Bajnokok Ligája-mérkőzését az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

A kommentátor úgy érzi, a katalán csapat komolyan veszi az első meccset, de a Fradi sem vall szégyent és ha úgy adódik, ő sem fukarkodik majd hangja kieresztésével a Camp Nouban. 

Készül már a jövő heti mérkőzésre?

Én is úgy melegítek, mint a Fradi, egy kisvárdai túrával, előtte azt a meccset közvetítem az NB I-ből. Lélekben és a gyakorlatban is készülök, erőteljesebb a szervezőmunka, mint általában, hiszen most minden lépést pontosan, előre meg kell tervezni, nemcsak az odaútra és a kint tartózkodásra, hanem a hazaérkezésre is: beszerezni a szükséges papírokat, teszteredményeket. Mindent megteszünk azért, hogy rendben odaérjen a stáb, biztonságban teljen az a néhány nap és elkerüljük a karantént. A kinti hírek olyan szigorú gyülekezési tilalomról szólnak, hogy vélhetően a helyi éttermekben és bárokban sem lesznek közös meccsnézések Barcelonában. Ez biztos, hogy másfajta hangulatot ad majd az egyébként nyüzsgő városnak.

Mennyire lepte meg az utazás híre, számított rá?

Az utazás ténye váratlanul ért, mert mostanában a belföldi helyszíneket leszámítva nem utaztunk sehova, és ennek szellemében készültünk az őszi sporteseményekre. Azt már korábban tudtam, hogy a Fradi valamely BL-meccsét közvetíthetem, de hogy pont ezt ­– nem számítottam rá, meglepett és örülök. A nemzetközi sorozatok első fordulója mindig nagyobb érdeklődésre számíthat, kiemelt figyelmet kap, ráadásul a mostanit mégiscsak egy szentélyben, a barcelonai Camp Nou stadionban rendezik. Ezt egyszerre szakmai kihívásnak és megtiszteltetésnek élem meg.

Hogyan fogadta a családja, hogy a Camp Nouból közvetíthet?

A feleségem és a kislányom először nagyon örültek és szívesen csatlakoztak volna. Később viszont inkább aggódni kezdtek, de megnyugtattam őket, hogy vigyázok magamra. A futball iránt ők különösebben nem érdeklődnek, de ezt a meccset biztosan nézni fogják.

2018-ban az oroszországi labdarúgó vb-t nevezte pályája csúcsának, a keddi mérkőzés felülmúlhatja?

Még az is lehet, noha az a világesemény volt az első és eddigi legnagyobb kiküldetésem. Felemelő, hogy ismét magyar csapatot láthatunk a Bajnokok Ligájában. Huszonöt éve gyerekfejjel drukkoltam, amikor az FTC utoljára a BL-ben játszott, s magyar csapatért is több mint egy évtizede nem szoríthattunk. Ami a helyszínt illeti, nem voltam még meccsen a Camp Nouban, csak üres stadiontúrán jártam ott turistaként. Biztos vagyok benne, hogy különleges élmény lesz és a pályám egyik kiemelkedő eseménye, de ahhoz, hogy felülmúljon egy egész vébéhónapot, világraszóló bravúros eredmény is kellene. A realitás talaján mozogva azonban ebben csak titkon lehet reménykedni.

Milyen mérkőzésre számít?

Kétségtelen, hogy mindkét csapat komolyan veszi a találkozót. A Fradi egyértelműen meg akarja mutatni, mit tud. Ilyen szempontból érdekes lesz, hogy a barcelonai BL-bemutatkozás előtt mennyire lehet odafigyelni a hétvégi kisvárdai kirándulásra. Persze lehet, hogy a bő kereten belül leosztották a szerepeket, ezt nem tudom, mindenesetre izgalommal tekintek a hétvégi főpróbára, mennyire lesz hatással a csapat hangulatára. Szorosan követem a Barcelonát is, azért a nemzetközi szintű csapatokat szívesen követi az ember, pláne ha ilyen korszak meghatározó klubról van szó, mint az FC Barcelona volt az elmúlt tíz-tizenöt évben, noha mostanában ez már lecsengeni látszik. Szerintem véresen komolyan veszi majd az első meccset a katalán klub, mert ki kell köszörülnie azt a nyolcas csorbát, ami júniusban érte a BL-ben. Akkor nagyon mélyre került a csapat, most biztosan odateszi magát és ez azért nem a legjobb előjel a Fradi szempontjából az első fordulóban. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna a hatodik fordulóban menni Barcelonába, amikor már a továbbjutók nagyjából eldőltek, így biztos, hogy a hazaiak egy perecig sem fognak lazítani a pályán és a Ferencváros sem.

Magyar csapatot érintő nemzetközi mérkőzésen tud-e pártatlan lenni egy kommentátor, hogy látja, egyáltalán annak kell lennie?

Úgy vélem, ilyen helyzetben semmi esetre sem lehet pártatlannak lenni. A kommentátornak is szurkolónak kell lenni – pláne most, hogy az otthoniak csak a tévén keresztül láthatják a mérkőzést – és teljesen mindegy, hogy melyik magyar csapat van ott. Nemcsak kommentátorként, de futballszeretőként, nézőként talán még a Fradi rivális szurkolói is a Ferencvárosért szorítanak majd a Bajnokok Ligája-meccseken.

Akkor elképzelhető, hogy Varga Ákos kiereszti a hangját és szurkol egy-egy akciónál?

Ebben a BL-mezőnyben minden jól sikerült mozzanat bravúr, úgyhogy vélhetően, ha a Fradi jól játszik, szépen védekezik, nagyobbat ment hátul, esetleg egy-egy ellentámadásra veszélyes, annak már hangot adok. Igen is értékelni kell kiáltással, hangos szóval vagy dicsérettel, mindennel, ami az ember eszköztárában benne van.

Varga Ákos, az M4 Sport kommentátora

Több mint 15 éves szakmai múltjában milyen helyet foglal el a labdarúgás és a BL?

Valóban több sportágat közvetítettem eddigi pályám során (a többi között kosárlabda, kézilabda, röplabda, jégkorong, strandlabdarúgás, strandröplabda, gyeplabda, amerikai foci, rögbi, tenisz, úszás, squash, sífutás, síugrás, snooker stb. – a szerk.), de mindig is nagy arányban kaptam lehetőséget a labdarúgásra. Szeretem a focit, különösen a jó focit és a Bajnokok Ligájában általában magas minőséget láthatunk a játékból. Lehet, hogy a szívemben nem mindig ez az első, de a nagy események előkelő helyet foglal el nálam. Ahogy valamennyiünk gyerekkorát, az enyémet is meghatározta, amiből a többi sportág szeretete is kialakult bennem.

A sport szeretete tehát adott, hogyan került a kommentátori pályára?

Bevallom, nem szerepelt gyerekkori álmaim között. Kipróbáltam, tetszett, ott ragadtam, egyre jobban élveztem és élvezem a mai napig. Amikor felvetődött pályaválasztási lehetőségként, akkor már a szívemre hallgattam, mert jobban vonzott. Kisgyerekként sokkal inkább sportoló szerettem volna lenni, arról álmodtam, hogy egyszer én játsszak Bajnokok Ligáját, de ebben természetesen kevés volt a realitás, úgyhogy elég hamar elengedtem.

Az adott közvetítés és a mérkőzések meddig vannak a gondolataiban a lefújást követően?

Nem szoktam visszatekinteni. Ha valami nem sikerült jól, elrontottam, nem figyeltem vagy rosszul mondtam, az megmarad és rögzítem magamban, hogyan kellett volna jól, de a lefújás után nem gondolkodom sokat a meccsen. A mostani találkozó más lesz. Eddig, ha mentünk is BL-re vagy világeseményre, akkor általában a nemzetközi tévézés krémje ott volt, elképesztő médiafigyelem övezte, Norvégiától Olaszországon keresztül mindenhonnan figyeltek az adott a meccsre. Most azonban a katalán és a magyar újságírókon kívül senki nem lesz a helyszínen. A szigorúbban szabályozott környezetben másként fognak minket is kezelni, mások lesznek a lehetőségeink, hogy kihez, mikor és mennyire lehet közel kerülni a zónákban. De mégiscsak így sokkal nagyobb és fontosabb szereplői leszünk mi magyarok, magyar szurkolók, tévések és nézők az egész Ferencvárosi BL-szereplésnek, mint ahogy eddig bárminek voltunk az elmúlt évtizedben.

A riporter szinte hazai pályára érkezik a Camp Nouba, hiszen az M4 Sportot a pálya mellett a félig katalán származású Martí Zoltán képviseli, aki többször járt már a kultikus intézményben, de magyar csapatot tétmérkőzésen most láthat először a Barcelona stadionjában. Kollégánkkal készült interjúnkat a linkre kattintva érheti el.

További tartalmak