Musorujsag
Élő Eredmények
 

45 éve nem sikerült, most ukrán edzővel vághat vissza a Dinamónak a Fradi

45 éve nem sikerült, most ukrán edzővel vághat vissza a Dinamónak a Fradi

m4sport.hu
Szerdán másodjára lép pályára a Ferencváros a BL-csoportkörben, ezúttal a Dinamo Kijev lesz az ellenfél, hazai pályán. A zöld-fehérek 45 évvel ezelőtt már találkoztak az akkor fénykorát élő együttessel, de 3-0-s vereséget szenvedtek. Sikerül a revans az ukrán Szergej Rebrov által irányított magyar csapatnak?

1975. május 14. 

A Ferencváros történetének egyik legfontosabb napja, hiszen a zöld-fehérek bejutott a KEK vagyis a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe. Történetük során először és mint kiderült utoljára is. Nemcsak azért volt ez nagy szó, mert egy magyar csapat jutott el a finálééig, hanem azért is, mert veretlenül, ráadásul nagyon fiatal átlagéletkorú együttessel vitte ezt véghez a Dalnoki Jenő vezetésével pályára lépő zöld-fehér gárda.

Hogy miért is emlegetjük ezt most fel? Azért, mert a Fradi ebben az idényben is kisebb csodát tett és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol az egyik ellenfele az 1975-ös KEK-fináléban is érdekelt Dinamo Kijev lesz.

Az ukrán együttes 45 évvel ezelőtt magabiztos győzelmet aratott a Ferencváros ellen, 3-0-ra nyerte a döntőt, annak ellenére, hogy a zöld-fehér csapatot tartották esélyesebbnek – éppen azért, mert veretlenül jutott el a találkozóig. A bázeli összecsapáson viszont nem tudott élni az adódó lehetőséggel a Fradi, előbb Vlagyimir Onisenko duplázott az első játékrészben, majd a második félidőben Oleg Blohin beállította a 3-0-s végeredményt.

„A döntőre elfáradtunk – idézte korábbi cikkében Nyilasi Tibort a fradi.hu. – A fiatalabbakból még hiányzott a rutin, az idősebbek közül pedig többen hiányoztak. Nem játszottunk jól, én sem, mégsem kellett szégyenkeznünk, az akkori Dinamo ugyanis világverő csapat volt, a Szovjetunió kirakatcsapata, olyan fantasztikus játékosokkal a soraiban, mint például a későbbi aranylabdás Oleg Blohin.”

A kor politikai viszonyait tökéletesen mutatja, hogy a nagyobb volt az öröm amiatt, hogy a keleti blokk két csapata játszotta a döntőt, mint amiatt, hogy végre magyar csapat jutott el addig. Ennek következtében a médiában csak mellékesen említették meg a csodát, amit a Dalnoki-féle csapat véghez vitt, a főcímek a Dinamo megérdemelt győzelmétől zengtek.

Visszatérve a lényegre, a Fradi 45 év után kapott lehetőséget arra, hogy visszavágjon a ’75-ös fiaskóért. Igaz, a tét ezúttal nem kupagyőzelem, még csak nem is továbbjutás, mindössze annyi, hogy pontot szerezzen a BL-csoportjában. Ez azonban – a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetét tekintve – hatalmas bravúr lenne, főleg, hogy a Dinamo mellett a Barcelona és a Juventus van még a zöld-fehérek G jelű csoportjában. Első meccsén egyébként 5-1-es vereséget szenvedett a Camp Nouban Szergej Rebrov együttese.

Ha már az ukrán edző… Pár nappal az 1975-ös meccs után első születésnapját ünneplő szakember összesen 11 évet töltött a Dinamo Kijevnél, ráadásul edzői pályafutását is a kijevi csapatnál kezdte, majd a ranglétrát végigjárva jutott el egészen az első csapat kispadjáig, mellyel edzőként két bajnoki címet is ünnepelhetett.

Fontos megjegyezni, hogy magyar csapat tétmeccsen még nem diadalmaskodott a Dinamo ellen, így a Fradi lehet az első, amely legyőzi az ukránokat.

Az összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti szerdán 21:00-tól.

További tartalmak