×
Élő stream csatornák X

Bajnokok Ligája

Ronaldo negatív tesztjére várnak a Juvénál

Még mindig kérdéses, hogy koronavírusos fertőzése után pályára léphet-e szerdán az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás támadója.

A 35 éves futballistának lejárt a kéthetes karantén időszaka, azonban a legfrissebb tesztjének eredményét meg kell várnia. Ha az negatív, akkor ott lehet a pályán a Lionel Messi fémjelezte katalán sztárcsapat elleni torinói meccsen, mellyel egy időben a Ferencváros fogadja a Groupama Arénában az ukrán Dinamo Kijev együttesét a G csoport második fordulójában.

„Nem könnyű 15 edzés nélküli nap után egy egész mérkőzést végigjátszani, de ezt majd mérlegeljük, remélhetőleg lesz lehetőségünk mérlegelni” – nyilatkozott kedden Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője.

Ronaldo és Messi 2018 nyara óta nem játszott egymás elleni mérkőzésen, a portugál sztár akkor igazolt át a Real Madridból Olaszországba.

Ronaldóról október 13-án derült ki, hogy elkapta a fertőzést, azóta két bajnoki meccset, valamint a Dinamo Kijev vendégeként 2-0-ra megnyert BL-találkozót kellett kihagynia a karantén miatt.

A G csoport első fordulójában a Barcelona 5-1-re nyert a Ferencváros ellen a Camp Nouban.

További hírek