Musorujsag
Élő Eredmények
 

Szoboszlai Dominik és Joao Félix is történelmet írt Madridban

Szoboszlai Dominik és Joao Félix is történelmet írt Madridban

m4sport.hu
Két fiatal számára mindenképpen emlékezetes lesz a kedden este rendezett Atlético Madrid-Red Bull Salzburg BL-mérkőzés, az A csoport második fordulójában. Szoboszlai Dominik egy magyar, Joao Félix pedig egy portugál csúcsot döntött meg a spanyolok által 3-2-re megnyert összecsapáson.

Az osztrák Salzburg első – egyenlítő – gólját Szoboszlai Dominik szerezte, aki vasárnap ünnepelte 20. születésnapját. Ezzel a találattal ő az egyedüli magyar, aki a Bajnokok Ligájában képes volt három gólt lőni.

Az is megsüvegelendő, hogy az előző fordulóban, a Lokomotiv Moszkva kapujába is betalált, így eddig ebben a szezonban egygólos meccsenkénti átlaga van.

A Salzburgban ő a harmadik játékos, aki képes volt a BL csoportkörének első két fordulóban megterhelni az ellenfelek hálóját. Előtte csak Erling Haaland és Hwang Hee-Chan volt képes.

A portugál Joao Félix tett a legtöbbet azért, hogy az Atlético Madrid megverje az osztrák bajnokok, hiszen duplázott.

Ezzel ő az egyedüli portugál, aki képes volt négy gólt szerezni – mellette egy gólpassz is fűződik a nevéhez – a Bajnokok Ligájában, mielőtt betöltötte volna 21. életévét. Nem akármilyen teljesítmény figyelembe véve, hogy Cristiano Ronaldo honfitársa.

Joao Felix (Fotó: EPA/JUANJO MARTIN)

Nem ő az egyetlen portugál, aki a BL keddi játéknapján történelmi találatot szerzett, hiszen Diogo Jota a Midtjylland elleni mérkőzésen megszerezte a Liverpool történetének tízezredik gólját.

A szeptemberben igazolt portugál mellett az egyiptomi Mohamed Szalah is tett egy újabb lépést a dán csapat ellen, hogy a Liverpool legendái közé emelkedjen, hogy a mérkőzés hajrájában szerzett gólja a 21. volt az európai kupaporondon, ezzel megelőzte a már legendaként számon tartott csatárt, Ian Rusht (20 gól), már Michael Owent (22) és Steven Gerrard (41) szerzett nála több gólt a Vörösök mezében.

epa08779368 Midtjylland's Paulinho (L) fouls Liverpool's Mohamed Salah (R) in the penalty box during the UEFA Champions League group D match between Liverpool and Midtjylland in Liverpool, Britain, 27 October 2020. EPA/Michael Regan / POOL

Félix és Jota mellett további oka lehet az ünneplésre a portugál focinak, nevezetesen a Porto csapatának, amely 2-0-ra verte a görög Olimpiakoszt, ezzel hazai pályán egy hatos győzelmi sorozatot számlál a Bajnokok Ligájában, ami ugyancsak példátlan a klub történetében.

epa08779327 FC Porto's Sergio Oliveira (R) celebrates after scoring during the UEFA Champions League group C soccer match between FC Porto and Olympiacos FC at Dragao stadium in Porto, northwest of Portugal, 27 October 2020. EPA/FERNANDO VELUDO

Míg a luzitán Sárkányok a diadalokat számlálhatják, a Real Madrid nyeretlen mérkőzéseinek számát növeli a legrangosabb európai kupasorozatban. A német Mönchengladbach ellen az utolsó pillanatokban sikerült pontot mentenie a spanyol bajnoknak (2-2) Casemiro révén, de ez csak apró kozmetikázásra volt elég, hiszen utolsó négy BL-meccsét képtelen volt megnyerni a Zidane-legénység.

Nem egyedi eset a klub terjedelmes történetében, hiszen már harmadszor fordult ez elő a madridiakkal.
Az sem hízelgő statisztikai adat a királyiak szempontjából, hogy az említett négy mérkőzésen egyszer sem volt képes két gól alatt tartani az ellenfeleket a védelem és Courtois.

epa08779150 Real Madrid's Sergio Ramos reacts during the UEFA Champions League group B soccer match between Borussia Moenchengladbach and Real Madrid at Borussia-Park in Moenchengladbach, Germany, 27 October 2020. EPA/SASCHA STEINBACH

Az már inkább tetszetősebb statisztika, hogy a ’Gladbach ellen történt meg nyolcadszor a csapattal a Bajnokok Ligájában, hogy képes volt felállni legalább kétgólos hátrányból. Erre eddig egyetlen klub sem volt képes, a legjobb esetben is csak a feléig jutottak annak, amire a Real képes volt.

Borítókép: epa08779026 RB Salzburg's Dominik Szoboszlai celebrates after scoring the 1-1 tier during the UEFA Champions League Group A soccer match between Atletico Madrid and RB Salzburg at Wanda Metropolitano stadium in Madrid, central Spain, 27 october 2020. EPA/JUANJO MARTIN

További tartalmak