×
Élő stream csatornák X

Bajnokok Ligája

„Szürreális napok” után szerzett pontot a Lazio a BL-ben

Simone Inzaghi vezetőedző szerint szürreális napokon van túl a Lazio labdarúgócsapata, amely 12 játékosát nélkülözve ért el 1–1-es döntetlent a belga Club Brugge otthonában szerdán, a Bajnokok Ligája csoportkörében.

„Szürreális két nap volt, de a csapat mindent beleadott. Karakteres játékot kértem, a srácok pedig ezer nehézség közepette nagyszerű teljesítményt nyújtottak, és a szükségből erényt kovácsoltak” – tette hozzá.

A szerdai BL-játéknap összefoglalója:

A rómaiak koronavírusos megbetegedések és sérülések miatt legalább nyolc kezdőjátékosukat nélkülözték, köztük a játékmester Luis Albertót és a gólfelelős Ciro Immobilét is. A szakmai stábnak az utánpótlás csapatból négy futballistát kellett neveznie a szerdai keretbe, de többen csak aznap délután érkeztek meg a belga városba.

„Soha nem jöttem még meccsre 12 mezőnyjátékossal, de ezekkel a dolgokkal együtt kellett élnünk, és remélem, nem fordulnak elő többször” – mondta Inzaghi.

Igli Tare sportigazgató szerint a Lazio kérheti a vasárnapi bajnoki mérkőzésének elhalasztását – amikor a Torino FC otthonában kellene pályára lépnie –, gondolkodnak is rajta, de döntés csak péntekre várható, a következő tesztek eredményének ismeretében.

További hírek