Musorujsag
Élő Eredmények
 

Egy kezdőcsapatnyi játékos koronavírusos az Ajaxnál

Egy kezdőcsapatnyi játékos koronavírusos az Ajaxnál

MTI
Az Ajax 11 labdarúgójának pozitív lett a koronavírustesztje egy nappal azelőtt, hogy a holland gárda pályára lépne a Midtjylland vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

A két együttes herningi összecsapását kedden 21 órára írták ki, sajtóértesülések szerint az Ajax 17 játékossal utazott el Dániába. Az európai szövetség (UEFA) előírásai szerint ha az első csapat keretéből 13 játékos rendelkezésre áll, akkor le kell játszania a mérkőzést az érintett együttesnek.

A klub nem hozta nyilvánosságra a fertőzöttek nevét, ám az utazók listájáról több kulcsjátékos hiányzik. Nem utazott el a támadó Dusan Tadic, a középpályások közül Davy Klaassen és Ryan Gravenberch, illetve a kapusok közül Andre Onana, Maarten Stekelenburg és Dominik Kotarski. Így a hálóőrök közül egyedüliként a 20 éves, bemutatkozás előtt álló Kjell Scherpenre számíthat Erik ten Hag. A vezetőedző hétfői sajtótájékoztatóján leszögezte: néhány játékos Hollandiában játszhatott, Dániába viszont nem léphetett be, amit furcsának talál.

„Nincsenek panaszaik vagy tüneteik” – hangsúlyozta a tréner. Mint mondta, halványan még bízik benne, hogy kedden néhányuk elutazhat és végül mégis pályára léphet, de nagy reményeket nem fűz hozzá.

A D csoportban két játéknap után az FC Liverpool áll az élen 6 ponttal, az Atalantának 4, míg az Ajaxnak 1 pontja van. A Midtjylland még pont nélkül áll a Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásában.

További tartalmak