Musorujsag
Élő Eredmények
 

Conte: A Real döntőre készült és azokat nem szokta elbukni

mti
Zinédine Zidane szerint megérdemelt győzelmet aratott a Real Madrid otthon az Internazionale felett a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Antonio Conte, a milánóiak trénere csapata tartását emelte ki.

A keddi BL-játéknap összefoglalója:

A spanyol csapat edzője a keddi találkozó után elismerte, hogy kiegyenlített volt a mérkőzés, de úgy vélte, ezzel együtt is rászolgáltak a három pontra. Emlékeztetett rá, hogy már a múlt héten, a Borussia Mönchengladbach vendégeként is jó teljesítményt nyújtottak, ezért sikerült döntetlenre menteniük azt a találkozót.

Zinedine Zidane a Real Madrid – Inter BL-meccsen 2020. november 3-án (Fotó: EPA/JuanJo Martin)

„Nehéz lesz így a végéig – ismerte el ugyanakkor. – Nincs könnyű mérkőzés, amelyen csak kimegyünk a pályára és nyerünk. Fontos, hogy ezúttal győztünk, mert mint előzőleg mondtam, számunkra ez egy döntő volt, ráadásul gyorsan továbbiak következnek” – utalt arra, hogy a B csoport nagyon kiegyenlített, a Mönchengladbachnak öt, a Sahtar Donyecknek és a Real Madridnak négy, az Internek pedig két pontja van „félidőben”.

A 3–2-es siker után Sergio Ramos, a madridiak csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy minden győzelemmel visszanyer valamit az önbizalmából az együttes és megszabadul a rosszabb eredmények miatt megfogalmazott kétségektől.

„Távol kell tartanunk magunkat ezektől, nem szabad, hogy bármilyen vélemény is elvonja a figyelmünket. Tudtuk, hogy élet-halál harc lesz, nagy volt a tét. Fontos három pontot szereztünk, a győzelem létfontosságú volt” – szögezte le.

A Real Madrid színeiben megszerzett századik gólját illetően azt mondta, az egyéni rekordok másodlagosak, de azért mindig örömet okoznak. Hozzátette: száz gólig eljutni nem mindennapos teljesítmény, annak pedig külön örül, ha találataival győzelmekhez tud hozzájárulni.

Antonio Conte, a milánóiak trénere arról beszélt a Sky Sportsnak, hogy a mostanában elért eredményeiken nem látszik, mennyi munkát végeznek el, mennyi erőfeszítést tesznek a siker érdekében.

Antonio Conte a Real Madrid – Inter BL-meccs előtt 2020. november 3-án (Fotó: EPA/JuanJo Martin)

„Nem tudom, hány olyan csapat van, amely ilyen mérkőzést tud itt játszani, és két gólról képes visszakapaszkodni. Mi visszajöttünk a meccsbe, volt esélyünk a harmadik gól megszerzésére” – értékelt a vezetőedző, hozzátéve: ez az ütközet is bizonyította, hogy minden apró részletre figyelni kell, és úgy fogalmazott, kellenek ezek az állomások is, hogy jobbá váljon a csapat.

Csapata mentalitásával elégedett volt, ugyanakkor megjegyezte: a Real Madrid döntőre készült, márpedig azokat nem szokta elbukni.

A hazai csapat a 33. percben 2-0-ra vezetett, az Inter a 68.-ban egyenlített, majd a találkozót a 80.-ban Rodrygo döntötte el.

További tartalmak