Musorujsag
Élő Eredmények
 

Hansi Flick: Ránk hozták a frászt Salzburgban

Hansi Flick: Ránk hozták a frászt Salzburgban

MTI
Csapata hozzáállását dicsérte Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője azután, hogy a címvédő a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában eredményes hajrával fölényesen győzött a magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Salzburg vendégeként.

Szoboszlai Dominik szerint a hajráig nagyszerűen futballoztak, és egyáltalán nem tartottak a címvédőtől.

„A 6-2-es végeredmény nem azt mutatja, amit érdemeltünk volna, talán a német Bundesligában más a tempó, ugyanakkor arra nincs kifogás, hogy a 80. perc után négy gólt kapunk” – jelentette ki a Salzburg magyar válogatott középpályása.

„Ránk hozták a frászt. A tévénézőknek ez jó mérkőzés volt, de egy edző számára nem volt annyira csúcs. Ugyanakkor elégedett vagyok azzal a mentalitással, amelyet a csapatom mutatott. Miután a Salzburg 2-2-re egyenlített, sikerült ismét a magunk javára fordítani a mérkőzést” – nyilatkozott a keddi találkozó után a müncheniek edzője, Hansi Flick, melyet csapata 6-2-re nyert meg úgy, hogy a 79. percben még döntetlen volt az állás.

Jérôme Boatenget, a vendégek harmadik találatának szerzőjét nem érte meglepetés, mivel eleve nehéz mérkőzésre számított.

„Voltak jó és kevésbé jó szakaszaink, de a végén megmutattuk, hogy akartuk ezt a győzelmet” – hangsúlyozta. Szerinte a Salzburg jó csapat, nagyon magasan támadta le őket, játékosai sokat futottak, de a végére elfáradtak, ezt tudták kihasználni ők, így a különbség is megérdemelt.

A támadó Thomas Müller, aki előbb 11-est harcolt ki, majd erős középre adásából a második Bayern-gól született, a hazaiak játékát a sajátjukéhoz hasonlította, azt mondta, nagyon intenzíven futballoznak, emiatt a mérkőzés 2-2-ig kiélezett volt.

„Azután kockázatot vállaltak, a védelmük kinyílt, mi pedig ebből profitáltunk” – folytatta értékelést.

Jesse Marsch, a Salzburg edzője úgy vélte, 75 percig kiválóan játszottak, a végeredmény pedig nem tükrözi hűen mindazt, ami a pályán történt.

„A Bayern harmadik góljánál átszakadt egy gát, az ilyen arányú vereség pedig nagyon rossz érzés, de 75 percig egy szinten tudtunk futballozni a világ legjobb csapatával” – mondta az amerikai tréner, aki szerint a négygólos különbség csalódást keltő, ugyanakkor tanítványai a teljesítőképességük határán játszottak.

Az A csoportot három forduló után a Bayern vezeti százszázalékos mérleggel, második négy ponttal az Atlético Madrid, harmadik a kétpontos Lokomotiv Moszkva, Szoboszlaiék pedig egy ponttal a negyedik helyen állnak. A következő körben a Bayern a Salzburgot fogadja, míg a moszkvai együttes Madridba utazik.

További tartalmak