Musorujsag
Élő Eredmények
 

A győzelem ellenére Koeman nem azt kapta a Barcától, amit várt

A győzelem ellenére Koeman nem azt kapta a Barcától, amit várt

MTI
Ronald Koeman, a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője elismerte, hogy akadtak gondjaik a Dinamo Kijev ellen 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A holland tréner a szerdai találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon jól kezdtek, Lionel Messi 5. percben szerzett tizenegyesgólja után voltak lehetőségeik, hogy 2-0-ra alakítsák az állást, de közben a középpályát nem tudták kontroll alatt tartani, túl nagy területeket hagytak az ellenfél játékosainak, és szép lassan visszaszorultak.

„Végül győztünk, de el kell ismerni, hogy az ellenfél több veszélyt teremtett, mint kellett volna” – jelentette ki.

A sérülésből felépült Marc-Andre Ter Stegenről úgy nyilatkozott, hogy ismét bizonyította, nagyszerű kapus, fenomenális volt, többször oldott meg olyan helyzeteket, amikor egy az egyben került szembe a támadókkal.

Az Antoine Griezmannról szóló kérdésre úgy reagált, hogy bár volt egy nagy helyzete 1-0 után, ami kimaradt, de a játékosok értékelésénél nem csak egy-egy szituációt kell figyelembe venni, hanem azt is kell nézni, mennyit dolgoznak egyébként, mennyit tesznek hozzá a csapat teljesítményéhez. Ugyanakkor elismerte, hogy a csapat ezúttal labda nélkül nem volt igazán jó.

A Barcelona ezzel együtt kilenc ponttal a G csoport élén áll, míg a Juventusnak hat, a Dinamo Kijevnek és a Ferencvárosnak pedig egy-egy pontja van három forduló után.

További tartalmak