Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsiék győzelmi kényszerben lépnek pályára Isztambulban

Gulácsiék győzelmi kényszerben lépnek pályára Isztambulban

MTI
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzignek szerdán, a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában kötelező begyűjtenie a három pontot a Basaksehir vendégeként ahhoz, hogy versenyben maradjon a továbbjutásért.

A német együttes kiválóan kezdte az idényt, első hét tétmérkőzéséből hatot megnyert, azóta viszont hullámvölgybe került, az elmúlt hét találkozóján mindössze háromszor győzött. A Basaksehir elleni összecsapásnak ugyan így is egyértelmű esélyese, de nem veheti félvállról az ellenfelet, mert az isztambuliak hazai pályán már okoztak meglepetést a BL-ben azzal, hogy legyőzték a csoportot vezető Manchester Unitedet.

A négyes rangadóján az angolok az előző kiírás döntősét, a Paris Saint-Germaint fogadják azzal a tudattal, hogy számukra a győzelem továbbjutást ér, de fél lábbal már egy döntetlennel is a 16 között érezhetik magukat, sőt, lipcsei vereség esetén az is biztos nyolcaddöntőt jelent.

Az F csoportban Borussia Dortmund-SS Lazio rangadót rendeznek, s akár minden kérdés eldőlhet. A németek számára elég egyetlen pont a továbbjutáshoz, de vereséggel is a 16 közé kerülnek, amennyiben a Club Brugge hazai pályán nem győzi le a sereghajtó Zenitet. Az olaszoknak nyerni kell a biztos továbbjutáshoz, de akár kudarccal is továbbléphetnek, számukra ugyanis az a lényeg, hogy a belga csapat ne szerezzen több pontot, mint ők.

Az E jelű kvartettben a lényegi kérdés már eldőlt, a Sevilla és a Chelsea nyolcaddöntős, a két gárda spanyolországi összecsapása így már „csak” az elsőségről dönt.

További tartalmak