Musorujsag
Élő Eredmények
 

Simeone: A Bajnokok Ligája csak fejfájást okoz nekünk

Simeone: A Bajnokok Ligája csak fejfájást okoz nekünk

MTI
Csapata keddi döntetlenje után az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone úgy nyilatkozott, hogy együttese számára a labdarúgó Bajnokok Ligája komoly fejfájást okoz.

A madridiak kedd este 1-1-re végeztek a tartalékosan felálló, címvédő Bayern Münchennel szemben, így csak két ponttal előzik meg Szoboszlai Dominik harmadik helyre fellépett együttesét, a Salzburgot a jövő heti záróforduló előtt. Az utolsó körben a spanyol gárda az osztrák csapathoz látogat és amennyiben kikap, a Salzburg jut a nyolcaddöntőbe.

„A csapat jól teljesít, remek dolgokat csinálunk, de a Bajnokok Ligája jelenleg fejfájást okoz” – elemezte az elitsorozatban történteket az argentin szakvezető. Meglátása szerint a legutóbbi három körben elért döntetlenek közül több mérkőzésen is többet érdemeltek volna, de az ellenfelek kapuja előtt nem elég hatékonyak.

„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, szereztünk egy gyönyörű gólt, majdnem 2-0-s előnyre tettünk szert, de miután ez nem történt meg, a nagyon erős Bayern kiharcolt egy büntetőt” – utalt Thomas Müller egyenlítő találatára Simeone. Elmondta, keményen dolgoznak, a játékosok jó formában vannak és elégedett volt azzal, amit látott.

„Sok helyzetet kialakítunk, és ez a továbbiakban is így lesz” – ígérte a szurkolóknak az argentin vezetőedző.

Az A csoportban a címvédő, 13 ponttal álló Bayern München már biztosan továbbjutott a legjobb 16 közé, a madridiak hat, Szoboszlaiék négy ponttal várják az utolsó fordulót.

További tartalmak