Musorujsag
Élő Eredmények
 

Conte a játékvezetőkre panaszkodott az európai kupabúcsú után

mti
Antonio Conte, az Internazionale vezetőedzője a játékvezetőkre panaszkodott és Fabio Capellóval vitatkozott, miután csapata negyedik helyen végzett csoportjában a labdarúgó Bajnokok Ligájában, így tavasszal nem lesz érdekelt az európai kupaporondon.

Conte szerint a játékvezetők és a VAR szempontjából is szerencsétlenek voltak a szerdán véget ért BL-csoportkörben.
„Ha számba vesszük, milyen esetekben nem néztek vissza kétes helyzeteket vagy értékelték azokat megfelelően, akkor úgy tűnik számomra, hogy az Inter nem kapta meg a kellő tiszteletet” – mondta.

Az olasz gárda szerdán a klub BL-történetének hatodik legfiatalabb kezdőcsapatával (27 év és 89 nap), a Sahtar elleni 0–0-s döntetlennel fejezte be szereplését a csoportkörben, ahol Ukrajnában is ugyanez az eredmény született. Augusztusban, az előző Európa-liga sorozat nyárra halasztott elődöntőjében ugyanakkor az olaszok 5–0-ra nyertek. Conte nem akart szakmai részletekbe bocsátkozni, hogy mi okozta ezt a szembetűnő változást, de kiemelte, az ukránok másképp kezelték ezeket a találkozókat.

A szerdai BL-játéknap összefoglalója:

Fabio Capello, az AC Milan, a Juventus, a Real Madrid és az angol válogatott korábbi irányítója tévés szakértőként az Inter játékosainak elszántságát hiányolta, valamint azt, hogy a milánói együttesnek nem volt B-terve.

„Igenis van B-tervünk, de erről nem beszélek a nyilvánosság előtt, mert akkor ellenfeleink is tudomást szereznek róla, és hatástalanná válik” – mondta Conte.

Az Internazionale egymást követő harmadik szezonban nem jutott tovább BL-csoportjából – erre korábban a Werder Bremen (2006, 2007, 2008) és az Olympique Marseille (2007, 2008, 2009) esetében akadt példa –, viszont először végzett utolsóként négyesében a 14 BL-csoportkörös szereplése során. A 2018/19-es szezon előtt az Inter 11 BL-csoportkörös idényében tíz alkalommal bejutott az egyenes kieséses szakaszba.

További tartalmak