×
Élő stream csatornák X

Bajnokok Ligája

Klopp nem feledkezett meg a magyarokról, akikkel korábban együtt dolgozott

Jürgen Klopp örömmel nyugtázta, hogy az elmúlt hetek rosszabb eredményei után a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén Budapesten, az RB Leipzig elleni 2-0-s sikerrel ismét megtapasztalta a győzelem ízét a Liverpool. Julian Nagelsmann viszont a vereség ellenére még nem mondott le a továbbjutásról.

A Liverpool német trénere ugyan először járt Magyarországon, de nem feledkezett meg megemlíteni korábbi magyar játékosait, Hajnal Tamást és Bódog Tamást, akikkel mind a mai napig jó kapcsolatot ápol.

A mérkőzés után elégedetten vette tudomásul a győzelmet, hiszen – mint hangsúlyozta – miután a lipcseieknél több magyar futballista fordult meg korábban, és jelenleg is hárman tagjai a keretnek, hazánkban sem kell bizonygatnia, mennyire jó csapatot győztek le. „De ma nem adhatták saját magukat, mert a játékosaim nem engedték nekik. Nagyon egységesek voltunk, jól védekeztünk. Nem mondanám, hogy könnyű gólokat szereztünk, mert ki kellet kényszerítenünk a hibákat. Az előző meccseken mi hibáztunk, most pedig az ellenfelünket kényszerítettük erre. De a gólokat leszámítva is jó meccsünk volt.”

„Ez egy remek eredmény, főleg a Bajnokok Ligájában, idegenben nyerni kettő nullára, de tudjuk, hogy még nem dőlt el semmi. Túl jók a lipcseiek, hiba lenne leírni őket.”

„Erre az eredményre, erre a mérkőzésre nagyon nagy szükségünk volt. Az elmúlt hetekben is jól játszottunk, de ez senkit nem érdekel, mert az eredmények nem jöttek. De ma igen. És érezzük, hogy ez mekkora különbség.”

A visszavágóval kapcsolatban még sok a bizonytalanság, Klopp jelezte is, hogy még nem tudják, hol fogadják ellenfelüket. De egyelőre az kötötte le, hogy két bajnoki között kellett helyt állniuk Budapesten, amely, ahogy fogalmazott, Liverpoolból nézve nincs a sarkon – márpedig az utazások között még ki is kell pihenniük magukat.

A Leipziget irányító Nagelsmann a budapesti körülményekkel tökéletesen elégedett volt, a találkozóval kapcsolatban pedig jobban bosszantotta, hogy egyetlen lehetőségüket sem tudták kihasználni. „Az, hogy gólt kaptunk, a Liverpool ellen előfordul. Ahogy az is, hogy hibát követünk el, pláne a Bajnokok Ligájában.”

A helyzetüket úgy értékelte, sokat nehezedett, ettől még nem tett le a továbbjutásról. „Megvoltak a helyzeteink. A visszavágón be is kell lőnünk ezeket. Ha az sikerül, és ugyanennyit kialakítunk, akkor szerintem lehetséges.”

„Nem voltunk két góllal rosszabbak, mint a Liverpool. Ezt a két gólt be kell hoznunk a visszavágón, hogy legalább a hosszabbításig eljussunk, de nem engedhetünk meg magunknak újabb hibákat” – magyarázta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Nagelsmann.

További hírek