Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Leipzig–Liverpool BL-nyolcaddöntő visszavágója is Budapesten lehet

mti
A koronavírus-fertőzéssel összefüggésben meghozott utazási korlátozások miatt a budapesti Puskás Arénában rendezhetik az RB Leipzig és az FC Liverpool Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcának visszavágóját is – írta kedden a Times című brit napilap.

Az első mérkőzést szintén a magyar fővárosban rendezték február végén, és azt a meccset 2–0-ra nyerte az angol együttes.

A március 10-re kiírt visszavágóval kapcsolatban a papíron pályaválasztó Liverpoolnak kevés opció áll a rendelkezésére, de állítólag a Feyenoord rotterdami, valamint az Udinese udinei stadionját már megkeresték az angolok.

Az európai szövetség (UEFA) a párharc első mérkőzése előtt is jelezte a Liverpoolnak, hogy az Anfield Road mellett legyen lehetőség alternatív helyszínre, a német kormány által bevezetett kötelező karanténidőszak miatt ugyanis a Leipzig játékosainak az Angliából való hazautazásukat követően két hetet elkülönítve kellene tölteniük. Mivel a következő egy hétben nem valószínű, hogy a német egészségügyi hatóságok feloldják ezt a rendelkezést, a Pool nem tudja majd Angliában fogadni a három magyar válogatott játékost, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt, valamint a sérülés miatt egyelőre harcképtelen Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Leipziget.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1623307"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Pool Budapesten verte Gulácsiékat a BL-nyolcaddöntő első meccsén.
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2021/02/D__YT20210216022-1-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak