Musorujsag
Élő Eredmények
 

Chiesa mentette a menthetőt, de a Porto a hosszabbításban elköszönt a Juvétól

M4 Sport
A több mint egy órát emberhátrányban játszó Porto a hosszabbításban betalált, így a Juventus hiába nyert 3-2-re, búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő:
Juventus (olasz) FC Porto (portugál) 3-2 (0-1, 2-1, 2-1) – hosszabbítás után
gólszerzők: Chiesa (49., 63.), Rabiot (117.)  illetve Sérgio Oliveira (19. – büntetőből, 115)

Továbbjutott: a Porto, 4-4-es összesítéssel idegenben szerezett több góllal

Jól kezdett a Juventus, az első percek után azonban a Porto rendezte sorait és veszélyes kontratámadásokat vezetett, az egyik végén pedig büntetőhöz jutott és 20 perc után vezetett. A torinóiakat megzavarta a gól, feszülten, rengeteg hibával játszottak és az első félidőben nem tudtak mit kezdeni a portugálok feltolt védekezésével. A fordulás után nagyot fordult a meccs képe, a Juventus gyorsan egyenlített, majd emberelőnybe került és még a félidő közepe előtt Federico Chiesa második találatával átvette a vezetést.

A rendes játékidő folytatásában nagy fölényben volt a hazai együttes, ám nem tudott újra betalálni, így a hosszabbítás következett. A ráadás első felében csapkodó és durva volt a játék, a másodikban viszont egy szabadrúgásból Sergio Oliveira ismét gólt rúgott, amire hiába válaszolt gyorsan a Juve, a két idegenben szerzett gól a Porto továbbjutását eredményezte.

A másik keddi mérkőzésen:
Borussia Dortmund (német)-Sevilla (spanyol) 2-2 (1-0)
gól: Haaland (35., 54. – a másodikat büntetőből), illetve En Nesziri (69. – büntetőből, 90+6.)

Továbbjutott: a Dortmund, 5-4-es összesítéssel.

További tartalmak