Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gulácsi: Az első gólnál eldőlt a továbbjutás

m4sport.hu
Gulácsi Péter szerint a Leipzig kiegyenlített mérkőzést játszott a Liverpoollal a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, de kockáztatniuk kellett és ebből kapták a gólokat a Puskás Arénában.

A koronavírus miatt a párharc mindkét mérkőzését Budapesten játszották, az angol csapat az első meccshez hasonlóan a visszavágót is 2–0-ra nyerte, így kettős győzelemmel jutott be a BL-negyeddöntőbe.

„Az első meccsen inkább a mi hibáinkból szerezték a találataikat, a mai meccsen meg a kvalitásuk miatt. A végén már kockáztattunk, jobban kinyíltunk – nyilatkozta a találkozó után az M4 Sportnak a lipcseiek több nagy bravúrt is bemutató magyar kapusa, Gulácsi Péter. – Alapvetően megint egy kiegyenlített meccs volt, mi birtokoltuk többet a labdát, mi kezdeményeztünk többet, ők pedig a kontráikkal voltak veszélyesek. Az első meccs után is mondtam, hogy ha nekünk sikerül az első találatot szerezni, akkor újra meccsben vagyunk, sajnos ez nem sikerült, ott valószínűleg el is dőlt a továbbjutás.”

Jürgen Klopp, a Pool vezetőedzője a védőjátékosok teljesítményét dicsérte. „A két belső védőnk hihetetlenül jól futballozott, de igazából az egész védelem kiemelkedően teljesített. A Lipcse ellen mindig nagyon nehéz a hátul lévők dolga, mert végig gyors támadásokat vezetnek minden irányból – foglalta össze a látottakat. – Nyomás alatt kellett tartanunk őket, és arra kényszeríteni, hogy a szabad labdákat minél előbb előrefelé kelljen megjátszaniuk” – mondta Klopp, aki kiemelte, hogy az egész csapat mélyen tudott védekezni, ami szerinte nagyon fontos volt. „Mindenkinek jó meccse volt, mindannyian jó teljesítményt nyújtottak” – tette hozzá a német szakember.

Az e heti BL-meccsek összefoglalója:

Az angol bajnoki címvédőnek a Premier League-ben nagyon nem megy a játék, hazai pályán sorozatban hat PL-összecsapást bukott el, szerda este viszont már az első félidőben is számos helyzetet alakított ki, ám Gulácsi hárította a próbálkozásokat. A folytatásban aztán sikerült feltörnie a Poolnak a németek védelmét, és az első találkozóhoz hasonlóan Szalah, valamint Mané góljával győzött és továbbjutott.

„Nem voltunk elég jók, nem tudtunk igazán veszélyes helyzetekbe kerülni és gólokat szerezni – nyilatkozta a lefújás után Julian Nagelsmann, a Leipzig vezetőedzője. – Az elején túl sokat gondolkodtunk, inkább fejből, mint szívből játszottunk, és ha ilyenkor nem jönnek a lehetőségek, akkor egyre inkább elfogy a lendület.”

További tartalmak