Musorujsag
Élő Eredmények
 

A ’Pool ellen Kroos mellett meglepő visszatérője is lehet Zidane-nak

A ’Pool ellen Kroos mellett meglepő visszatérője is lehet Zidane-nak

Marca
Pénteken a csapattal edzett a Real Madrid két korábbi sérültje, Toni Kroos és Eden Hazard, így még az is elképzelhető, számolhat velük Zinedine Zidane a Bajnokok Ligája-negyedöntő első mérkőzésén kedden, a Liverpool ellen.

A Marca írta meg, hogy Kroos, aki izomsérülés miatt hagyta ki a német válogatott világbajnoki selejtezőit, a tervezettnél hamarabb épülhet fel: akár már a hétvégi, Eibar elleni La Liga-meccsre keretbe kerülhet. Amennyiben edzője úgy dönt, akkor pedig pihenhet keddig.

Hazard esete viszont igazán váratlan. A belga támadónál horpaszizom-sérülést állapítottak meg márciusban, miután január után először léphetett pályára. A csípőtájéki problémát a korább bokasérüléseivel hozták kapcsolatba, még egy újabb, harmadik műtét is felmerült, ám több szakemberrel is konzultált a futballista, melynek konklúziója, hogy nem fekszik kés alá.

A vb-selejtezők idején a belga válogatott fizioterapeutái vették kezelésbe, mely után meglepetésre edzésbe állt, ezáltal a Liverpool elleni játékára is van esély.

Zidane csütörtökön rosszt hírt kapott, mivel Sergio Ramos újra kidőlt.

A Real Madrid – Liverpool BL-negyeddöntőt kedden 21 órától élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

További tartalmak