Musorujsag
Élő Eredmények
 

Tuchel örült, hogy jól reagáltak a hétvégi pofonra

mti
A Chelsea-t irányító Thomas Tuchel elégedetten nyilatkozott azután, hogy csapata 2-0-ra nyert Sevillában a Porto vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának szerdai első mérkőzésén.

A német szakember – akinek munkáját másodedzőként Lőw Zsolt segíti – kiemelte, együttese remekül reagált a West Bromwich Albiontól elszenvedett szombati 5-2-es vereségre. „Sok jó eredményt értünk már el együtt, a legutóbbi volt az első vereségünk. Már másnap láttam az öltözőben, a srácok hogyan reagálnak erre. Még jobban összehozott minket az első rossz eredmény.”

Thomas Tuchel (fotó: EPA/JOSE MANUEL VIDAL)

Meglátása szerint mindig is lesznek rosszabb eredmények a sportban, épp ezért a legnagyobb kihívás az, hogy miként állnak ezek után talpra. „Voltak pillanatok, amikor szenvedtünk, de ezt el kell fogadnunk. A csapatszellem remek volt, kiváló eredményt értünk el” – nyilatkozta Tuchel, akinek együttese – a West Brom elleni kisiklást leszámítva – legutóbbi 14 összecsapásán mindössze két gólt kapott.

A Porto – amely a 2004-es diadala óta egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn a BL-ben – oldaláról Sergio Conceicao kiemelte a két együttes közötti hatalmas pénzügyi szakadékot, aminek köszönhetően a rivális a kispadról is világsztárokat cserélhetett be. „Ismerjük a Chelsea erejét. Christian Pulisickel, Olivier Giroud-val, N’Golo Kantéval és Thiago Silvával tudták meccs közben frissíteni a csapatot. Ennek ellenére remekül játszottunk, de erkölcsi győztest nem hirdetnek. A párharc felénél vagyunk, hinnünk kell magunkban a visszavágón” – mondta a portugál vezetőedző.

Sergio Conceicao (jobbról) (fotó: EPA/JOSE MANUEL VIDAL)

A csapatok jövő kedden játsszák a visszavágót, megint Sevillában.

További tartalmak