Múlt kedden ott lógott a levegőben, hogy a Real Madrid szezonja, legalábbis a lényegi része véget is érhet – ez esetben elkerülhetetlen edzőkérdéssel. A anfieldi visszavágó előtt viszont inkább néz ki úgy, hogy Zidane ismét bizonyíthatja, a nagy alkalmak hozzák ki belőle a legjobbat.

Csapatával úgy szerzett előnyt a Liverpool ellen, majd került kedvező helyzetbe a bajnokságban a Barcelona legyőzésével, hogy többek között sztenderd védőpárosa is kidőlt. Negyedik teljes szezonja végén – mindkét kinevezése tavasszal történt – harmadszor végezhet a La Liga élén, és amennyiben jól sáfárkodik előnyével, a BL-ben is reálissá válik, hogy negyedszer is megmérkőzzön a végső sikerért.

Egyaránt korunk legkiválóbb edzői, de Zinedine Zidane (jobbról)  más utat választ, mint Jürgen Klopp (fotó: EPA/Kiko Huesca)

Zidane nem hozott újat a nemzetközi labdarúgásban, nem rabja ideáknak, mint mondjuk a játék helyes módját üldöző Pep Guardiola, Jürgen Klopp vagy Diego Simeone a kortársak közül. Nem tör magának saját utat a győzelem felé, hanem kiválasztja a legmegfelelőbbet a rendelkezésre állókból. Akárcsak Alex Ferguson vagy korábbi mentora, Carlo Ancelotti. És Marcello Lippi, akinek a kezei alá került, mikor a Juventushoz igazolt (a kérdés költői, milyen hatással lett volna rá Johan Cruijff, ha sikerül a Barcelonához vinnie).

Saját bevallása szerint is Torinóban sajátította el a győztes mentalitást, így Madridban már nem zavarta ez a fajta nyomás, miközben sokkal testhezállóbb, kötetlenebb szerepet kapott. És ez a két emlék alapvetően határozza meg edzői kiteljesedését. Akárcsak a kilencvenes évek Juvéjében, a sokoldalú labdarúgók mint Ferland Mendy, Lucas Vázquez, Vinícius Junior teszik lehetővé a rugalmasságot a váltásokhoz, míg az ászok, Luka Modric, Toni Kroos, Karim Benzema a klasszisukat adják hozzá, mert a Realnál egyéniségek nélkül nincs győzelem. Mióta Santiago Bernabéu egybegyűjtötte Puskásékat, szükségtelenek a taktikai innovációk, a világhódító identitást a sztárok teremtik. Mivel maga Zidane is egyike volt ezeknek egykoron, ösztönösen ötvözi a kivételezettek öltözőjének kezelését a kivételt nem ismerő racionális döntésekkel, kezdve onnan, hogy Casemiróval egyensúlyt teremtett – hiszen tudta, hova vezetett, midőn Makelélét elherdálták mögüle –, egészen addig, hogy amíg a korosodó Modricnál és Kroosnál nincs jobb választás, nem változtat. Az állandóságot magyarázza, hogy munkássága alatt egyetlen használható – értsd nem Eden Hazard – nagyágyú sem érkezett a csapathoz, és az állandó trófeaéhség közepette a Real nem a jövőépítésről szól.

A címekhez azonban manapság nem elég sok meccset nyerni, a gigaklubok korában néhány kulcsmérkőzés határoz a teljes évad megítéléséről. A bajnoki versenyfutásokban mindinkább felértékelődik a többieket halomra verő riválisok rangadója, a BL-t meg általában ugyanazon klubok belterjes végjátéka dönti el. Az elmúlt évtizedben José Mourinho (178-szor) és Carlo Ancelotti (119-szer) ült még száznál többször a Real kispadján, és mindkettejük pontátlaga (2,3, illetve 2,36) meghaladja Zidane-ét (252/2,2). Viszont: a portugál három trófeát hódított el, tehát 59,3 mérkőzésre jutott egy; az olasszal négy jött össze, vagyis 29,75 fellépésenként egy. Zidane-nál ezek az arányok így festenek: 11 és 22,91. És ugyebár csak vele sikerült – előfordult, hogy duplázva – a BL-ben és a ligában is révbe érni, Mourinhónak az előbbi, Ancelottinak az utóbbi nem jött össze.

A hazai porondon a Barcelonával szembeni mérleg a mérvadó, és Zidane szempontjából imponáló a fölény, tizenegy összecsapáson hat győzelem és mindössze két vereség. A hétvégén 13 éves várakozás után sikerült oda-vissza felülmúlni az ősi ellenfelet. Ha a ligára szűkítjük a párharc mérlegeit, Zidane ott is felülmúlja elődeit, a pontok 55 százalékát gyűjtötte be a katalánok ellen, Mourinho az 52 százalékát, Ancelotti 25-öt.

A BL-ben szembetűnő különbség, hogy Mourinho öt vereségéből csak egy esett a Real szintjén marginális jelentőségű csoportkörre, Ancelotti hármából egy sem. Zidane kilencéből ugyanakkor négy is. Ráadásul a további ötből, ami a lényegi részre, az egyenes kieséses szakaszra jutott, a tavalyi két Manchester City ellenin kívül egyik sem ért kiesést, azaz az eddigi 14-ből 13 párharcot követően, beleértve a három finálét, ünnepelhetett.

Mondjuk azt, Zidane tudja, mikor kell előállni a farbával? Nem emlékeztet ez egy játékosra?

Két fejes a ’98-as világbajnoki döntőben, technikai bemutató és egy-egy gól a győzelemmel véget érő Európa-bajnokság negyed- és elődöntőjében, BL-sikert érő bámulatos kapáslövés, karrierzárásképp az egyenes kieséses szakasz minden körében továbbjutást érő gól vagy gólpassz  és újabb vb-döntős találat – valamint fejes, igaz hírhedtebb.

Az angolok clutchplayernek nevezik a nagy meccsek embereit, akik megragadják a lehetőséget és a legfontosabb találkozókon nyújtanak kiemelkedőt. A kiegyensúlyozottság azonban, ahogyan Zidane-nál sem, nem feltétlen jellemzőjük. Vitathatatlanul művészi szintre emelte a futballját, de ezt nem kísérte konzisztens teljesítmény. Alapjáraton nem volt különösebben gólérzékeny, a posztjából adódóan amúgy is gólpasszokat vártak egy irányítótól, mégis előfordult a Juventusnál, hogy az első forduló első találata után már egyet sem készített elő a szezonban. Viszonyításként Mesut Özilnél ötvennél is többször lépett pályára a Realban, a németnek mégis 80 assziszt került a neve mellé, Zidane-nak 68. Torinóban és Madridban is bekezdett, de idővel tehertételt is jelentett, az utolsó három-három évében egyaránt elmaradtak a klubsikerek, amelyek távoztával azonnal visszatértek két-két bajnoki cím formájában.

Rendkívüli előadásaival mégis ellensúlyozta ellentmondásosságát, és ez valójában edzőként is igaz maradt. Botladozhat a Real ősszel a csoportban, okozhatnak gondot kötelezőnek titulált bajnokik, érheti bírálat a játék minőségét, ha eljön az ideje, Zidane nyerőt húz, mint Federico Valverdével a jobb szélen, hogy Vázquez betöréseikor gólhoz vezető hibára késztesse Jordi Albát; vagy előveszi a jól beváltat, mint a villámgyors Vinícius kiugratása, mikor a tapasztalatlan védelem miatt a középpályán lejjebb tekert letámadás teret hagy a hatvan méterről egy egérlyukba is betaláló Kroosnak.

76,9 százalék – az európai kupákban ilyen arányban jutottak tovább azok a csapatok, amelyek 3-1-s előnnyel érkeztek az idegenbeli visszavágóra. Ez még nem biztosíték, de aggódjon az, aki kellően nagy tétnél Zidane-nal néz szembe.

A Liverpool – Real Madrid BL-negyeddöntő visszavágót szerdán 20:15-től kezdődő műsorunkban élőben közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.