Musorujsag
Élő Eredmények
 
Élő stream csatornák X

Semmire nem ment fölényével a Liverpool, a Real az elődöntős

Hazai pályán faragni sem tudott a hátrányából a Liverpool, így a gól nélküli visszavágó után a Real Madrid 3-1-s összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
FC Liverpool (angol)-Real Madrid (spanyol) 0-0
Továbbjutott: a Real Madrid 3-1-es összesítéssel

A találkozó előtt az Anfieldhez érkező madridi csapatbuszt hazai drukkerek százai fütyülték ki, sőt, a jármű egyik ablakát is betörték. A Mersey-parti klub közleményben kért elnézést az esetért, egyben jelezte: a rendőrséggel együttműködve segítik majd az elkövetők előkerítését.

A házigazda kezdte aktívabban a mérkőzést kétgólos hátrányának tudatában, a spanyol csapat azonban Thibaut Courtois védéseivel tartotta az eredményt, sőt, Karim Benzema révén kis híján be is talált, ám a francia csatár a kapufát találta el. A játékrész hajrájában a nagy nyomást kifejtő Liverpool támadói hagyták ki egymás után a lehetőségeket.

Fordulás után is többnyire a madridi kapu előtt alakultak ki helyzetek, az utolsó fél órára cserékkel frissítő és támadóbb szellemű felállásra váltó Liverpool, míg a vendégek a labda – ezáltal az eredmény – megtartására törekedtek. A hajrában csak időszakokra volt kiegyenlített a játék, ám a kapuja elé szorított Real Madrid a betegség és sérülés miatt hiányzó hátvédjei ellenére is stabilan védekezett, így kiharcolta a négy közé lépést és továbbra sem vesztett tétmérkőzést január 30-a óta.

A két együttesnek ez volt a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, négy Real-siker és három liverpooli diadal mellett először született döntetlen.

A másik szerdai mérkőzésen:
Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 1-2 (1-0)
Továbbjutott: a Manchester City 4-2-s összesítéssel

Az elődöntőben a Manchester City a Paris Saint-Germainnel találkozik, míg a Real Madridra a Chelsea vár majd.

További hírek