Musorujsag
Élő Eredmények
 

Rekordot döntöttek az ifjak a BL-ben

Rekordot döntöttek az ifjak a BL-ben

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Lionel Messit és Cristiano Ronaldót már nem sokáig láthatjuk játszani, de látva a tehetségek számát és képességeit, aggodalomra nincs ok.

A Bajnokok Ligája mostani szezonjában 49 gólt szereztek 21 éven aluli labdarúgók, ami már most rekord a sorozatban – a korábbi a 2019/20-as idényben született 43 találat volt.

Ebből a 49-ből tízet a BL-góllövőlistájának vezetője, Erling Haaland jegyez, mögötte nyolccal a 22 éves Kylian Mbappé áll.

Phil Foden a Manchester City egyik gyémántja lehet (Fotó: EPA/FRIEDEMANN VOGEL / POOL)

A norvég csatár teljesítményén kívül az is megsüvegelendő, hogy mind a négy elődöntős csapatnak van olyan 21 éven aluli játékosa, aki gólt szerzett a jelenlegi kiírásban: a Manchester Cityből Ferrán Torres és Phil Foden, a Real Madridból Vinícius Júnior és Rodrygo, a Paris Saint-Germainből Moise Kean, a Chelsea-ből pedig Callum Hudson-Odoi volt eredményes – Torres és Kean azóta betöltötte a 21-et.

Érdekesség továbbá, hogy a legutóbbi három BL-döntő mindegyikében volt 21 év alatti kezdőjátékos: Trent Alexander-Arnold a Liverpoolban (2017/18, 2018/19) és Alphonso Davies a Bayern Münchenben (2019/20).

Az 1995/96-os volt az egyetlen finálé, amelyen több 21 éven aluli labdarúgó kezdett, akkor Nwankwo Kanu és Kiki Musampa kapott bizalmat az Ajax vezetőedzőjétől, Louis van Gaaltól. A mostani mezőnyt látva azonban nem lenne meglepő, ha ez a rekord idén megdőlne.

A realos Vinicius Júnior (a képen) és a PSG csatára, Moise Kean 3-3 BL-góljával a négy elődöntős csapat legeredményesebb 21 éven aluli futballistája (Fotó: EPA/Kiko Huesca)

Ami a gólszerzőket illeti, három 21 évnél fiatalabb játékos van a BL történetében, aki eredményes tudott lenni a döntőben. Patrick Kluivert 18 éves és 327 napos volt, mikor az 1994/95-ös fináléban az Ajax játékosaként bevette az AC Milan kapuját – az a gól végül győztes találatnak bizonyult, a holland csapat 1–0-ra győzött.

Az 1996/97-es döntőben a győztes Dortmund támadó középpályása, Lars Ricken 20 éves és 322 napos volt, mikor máig emlékezetes gólt lőtt a Juventusnak – körülbelül 22 méterről emelte át az ötösön álló Angelo Peruzzit.

A harmadik a portós Carlos Alberto, aki 19 éves és 167 napos volt, mikor a 2003/04-es, 3–0-ra megnyert fináléban bevette a Monaco kapuját.

Borítókép: EPA/FRIEDEMANN VOGEL - Erling Haaland

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Tuchel csapata pontatlansága miatt bosszankdott
Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője bosszankodott a kihagyott gólszerzési lehetőségek miatt, míg Zinédine Zidane, a Real Madrid trénere örömét fejezte ki, hogy még maradt esélyük a továbbjutásra a két csapat kedd esti 1-1-es döntetlenje után a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcában.
Bajnokok Ligája
Guardiolának nem a PSG legyőzése vagy a BL-döntő a legfőbb vágya
Szerda este a Paris Saint-Germain és a Manchester City összecsapásával folytatódik a Bajnokok Ligája elődöntője – élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n. Míg a párizsiakat a tavaly, edzőjüket, Mauricio Pochettinót pedig a 2019-ben elvesztett finálé fűtheti, Guardiola 2011 óta, a City pedig még soha nem járt a Bajnokok Ligája döntőjében.
Bajnokok Ligája
Neymar: Többé nem érdekel az Aranylabda
Szerdán este a Paris Saint-Germain a Pep Guardiola vezette Manchester Cityt fogadja a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón a párizsi klub brazil csillaga, Neymar meglepő kijelentést tett.
Bajnokok Ligája
Ketten a hadsereg ellen, amely Rijkaard Barcáját és Ferguson MU-ját is felülmúlhatja
Nehéz eldönteni, hogy a kemény, szisztematikus és türelmes munka érik éppen be, vagy a koronavírus-járvány hajtja a Manchester City malmára a vizet, egy azonban biztos: a mostani szezonban Pep Guardiola csapata brillírozik, az idény végén pedig triplázhat, sőt, Rijkaard Barcelonáját és Ferguson 07/08-as Manchester Unitedjét felülmúlva lehet Bajnokok Ligája-győztes. Persze lesz ehhez néhány szava a két szupersztárja által repített Paris Saint-Germainnek, amely egyes statisztikák szerint a BL legkomolyabb esélyese. Szerdán két dúsgazdag klub, mégis két merőben eltérő modell összecsapása következik a Bajnokok Ligája-elődöntőjében, melyet az M4 Sport és a megújult m4sport.hu 21 órától élőben közvetít.
Bajnokok Ligája