Musorujsag
Élő Eredmények
 

Pochettino az agresszivitást és a labdaszerzést hiányolta csapatától

Pochettino az agresszivitást és a labdaszerzést hiányolta csapatától

MTI
A Paris Saint-Germain otthonában aratott 2-1-es sikerével újabb lépéssel közelebb került legfontosabb céljához a Manchester City, amely így rendkívül kedvező helyzetből várja a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének jövő keddi visszavágóját.

Josep Guardiola együttese ugyan a félidőben még hátrányban volt, de Kevin De Bruyne és Rijad Mahrez találatával fordított a francia fővárosban. A Premier League-ben listavezető gárda ezzel a tizedik sikerét aratta a sorozat mostani kiírásában, ami kifejezetten jó előjel a folytatásra nézve, mivel a jelenlegi lebonyolítási rendszerben a BL történetében ezt megelőzően öt csapat jutott el tíz sikerig, ezek közül pedig csak egy, a Real Madrid a 2011/12-es szezonban nem ért fel a csúcsra.

„Meg kellett nyugodnunk. A félidőben változtattunk kicsit a letámadásunkon, ami egyáltalán nem könnyű Neymar, Mbappé és Di María ellen. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, mert ennek a klubnak nincs túl sok tapasztalata a sorozat ezen szakaszában. Azt szeretném, ha a visszavágón újra a saját játékunkat tudnánk játszani” – nyilatkozta Josep Guardiola, aki aktuális csapatát nyolcadik alkalommal irányítja az elődöntőben, ezzel beállította José Mourinho BL-rekordját.

A Manchester City második félidei fölényét jól mutatta, hogy a PSG-nek egyetlen kapura lövése volt, erre legutóbb 2016 áprilisában, éppen egy City elleni összecsapáson volt példa a csapat történetében a BL-ben.

„Elsősorban a két kapott gól miatt vagyunk nagyon csalódottak. Agresszívabban kellett volna futballoznunk, de egyszerűen nem tudtuk visszaszerezni a labdát” – értékelt Mauricio Pochettino, a PSG vezetőedzője.

A Manchester City sorozatban 18. tétmérkőzését nyerte vendégként, idegenbeli veretlenségi sorozata pedig immár 21 összecsapás óta tart, melynek köszönhetően közel került története első BL-döntős szerepléséhez.

Borítókép: epa09142619 Paris Saint-Germain's head coach Mauricio Pochettino speaks to media prior to the French Ligue 1 soccer match between Paris Saint-Germain (PSG) and AS Saint Etienne (ASSE) at the Parc des Princes stadium in Paris, France, 18 April 2021. EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rekordot döntöttek az ifjak a BL-ben
Lionel Messit és Cristiano Ronaldót már nem sokáig láthatjuk játszani, de látva a tehetségek számát és képességeit, aggodalomra nincs ok.
Bajnokok Ligája
Tuchel csapata pontatlansága miatt bosszankdott
Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője bosszankodott a kihagyott gólszerzési lehetőségek miatt, míg Zinédine Zidane, a Real Madrid trénere örömét fejezte ki, hogy még maradt esélyük a továbbjutásra a két csapat kedd esti 1-1-es döntetlenje után a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcában.
Bajnokok Ligája