Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Marcelo mégis elutazhatott a Real Madriddal Londonba

Eleget tett állampolgári kötelezettségének Marcelo, aki mégis a Real Madriddal utazhat el a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-elődöntő szerdai, londoni visszavágójára.

A 2011 óta spanyol állampolgársággal is rendelkező brazil balhátvédet keddre berendelték egy szavazókörbe dolgozni a regionális választás idejére. Ilyen feladatra bármelyik spanyol lakos kötelezhető és most Marcelóra került a sor. A Real Madrid fellebbezett Marcelo behívása miatt az illetékes hatóságnál, a mérkőzés fontosságára hivatkozott, valamint arra, hogy a keddi utazás a futballista munkavégzésének a része, ám a beadványt elutasították. A királyi gárda ezért úgy döntött, hogy a játékos csak kedden éjjel vagy szerdán repül el a többiek után Londonba egy magángéppel.

Erre azonban nem került sor, mert a La Moraleja külváros szavazásán reggel megjelent védőt pár perccel később elengedték. A felügyelő bizottság – ahová elővigyázatosságból több embert is elhívtak – nélküle is el tudta látni munkáját, Marcelóra pedig így a továbbiakban már nem volt szükségük. A bizottságban tevékenykedők egyébként 65 eurót (23 430 forintot) kapnak munkájukért.

A két csapat a madridi első mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott, a szerdán 21 órakor kezdődő visszavágót az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

Borítókép: Marcelo a Real Madrid – Chelsea BL-elődöntő odavágóján (Fotó: EPA/Juanjo Martin)

További hírek