Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

N’Golo Kanté a Chelsea BL-győzelmének záloga

Szombaton este a Chelsea nyerte a Bajnokok Ligáját, miután a fináléban a német Kai Havertz góljával 1-0-ra verte a Manchester Cityt az angol házidöntőben. A meccs emberének a francia N’Golo Kantét választották, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a londoni Kékek a magasba emelhették a trófeát.

A világbajnok N’Golo Kanté az a fajta zongoracipelő a csapatban, aki elképesztő munkabírása mellett egy-egy briliáns megmozdulással is képes észrevétetni magát. A portói döntőben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, nem véletlen, hogy a szakértők szerint ő volt a meccs legjobb játékosa.

Ugyanakkor nem csupán a City ellen mutatta meg, hogy mennyire fontos láncszeme Thomas Tuchel csapatának. A kicsi francia – mindössze 168 centiméter magas – egyértelműen kulcsembere volt a Chelsea-nek a BL-menetelésben, leginkább a döntő befolyással bíró kieséses szakaszban.

A középpályás nem csak a döntőben, de a Real Madrid elleni elődöntő mindkét összecsapásán, illetve egy körrel előtte, a Portóval szemben is a meccs embere volt az első mérkőzésen.

Nem a góljai miatt szeretik Kantét a BL-győztesnél – a szezon egyetlen alkalommal sem talált az ellenfelek kapujában -, de azt sem nem vitathatja, hogy nélküle nem működne ennyire jól a csapat. Védekezésben és támadásépítésben is kiveszi vaskosan a maga részét.

A City ellen, pozícióját figyelembe véve azt a bravúrt hajtotta végre, hogy egyetlen alkalommal sem szabálytalankodott, talán ennél is meglepőbb, hogy alacsony termete ellenére – a legalacsonyabb játékos volt a pályán – négy légi párbajt nyert meg – egyik alkalommal kis híján gólt is fejelt.

Mindemellett személyiségi is kifejezetten szimpatikus: nem kérkedik, nem akar magának tucatnyi, milliókat érő autócsodát, mint sokan a labdarúgók között, jótékonykodik, végtelenül szerény, nem egy szószátyár típus.

Sok mindent nyert már pályafutása során, az Aranylabdától eddig nagyon messze volt. Pedig el lehetne gondolkozni azon, hogy egy ilyen típusú játékos is megérdemelhetné. A Chelsea hívei bizonyosan támogatnák az elképzelést.


Az sem akármilyen adat, hogy ő a világon a második olyan labdarúgó, aki képes volt megnyerni a Premier League-et, a Bajnokok Ligája és Európa-Liga trófeát, és még világbajnoknak is vallhatja magát. Mindezt csak a spanyol Pedro mondhatja el magáról Kané mellett. Igaz, a hispán támadó még Európa-bajnoknak is mondhatja magát. Július végén a francia akár ebben is behozhatja őt.

Várhatóan hamarosan Budapesten is megcsodálhatjuk játékát, hiszen a magyar válogatott egy csoportban van a franciával az Európa-bajnokságon. A két nemzeti csapat június 19-én játszik egymással a Puskás Arénában. Nem búslakodnánk, ha aznap egy picivel visszafogottabb teljesítményt nyújtana Kanté.

Borítókép: N'Golo Kanté a BL-trófeával. (EPA/David Ramos)

További hírek