Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Amikor Ronaldo legutóbb ilyen formában volt, BL-t nyert az MU

A Manchester United hazai pályán kétgólos hátrányból felállva nyert 3–2-re az Atalanta ellen a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, a győztes gólt Cristiano Ronaldo fejelte a 81. percben.

Az ötszörös aranylabdás portugál játékos nyáron tért vissza a Vörös Ördögökhöz, azóta nyolc mérkőzésen hat gólnál jár, a BL-ben eddig mindhárom csoportmeccsen betalált. Márpedig amikor legutóbb, 2007 őszén egymást követő három BL-mérkőzésen betalált az MU színeiben – a csoportkörben a Dinamo Kijevnek idegenben és otthon, majd a Sportingnak hazai pályán –, akkor a Manchester United meg is nyerte a legrangosabb európai klubsorozatot. A Bajnokok Ligája összesített góllövőlistájának éllovasa (137 gól) az első MU-játékos lett, aki az első három BL-meccs mindegyikén betalált.

A 36 éves csatárnak a szerdai volt a 18. BL-gólja MU-mezben, ezzel utolérte a hatodik helyezett Andy Cole-t a klub házi rangsorában, az ötödik helyen egyébként éppen a jelenlegi vezetőedző, Ole Gunnar Solskjaer áll 19-cel. A portugál jubilált is az Atalanta ellen, kereken 300. tétmérkőzésén lépett pályára a Manchester United színeiben, ezeken összesen 124 gólt szerzett.

Az Atalanta legyőzésével a Manchester United három forduló után hat ponttal vezeti az F csoportot, Solskjaer a mérkőzés után alig győzte dicsérni Ronaldót és a csapatot.

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: EPA/Peter Powell)

További hírek