Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Ön szerint továbbjut a Barcelona a BL-csoportkörből? – szavazás

| Dezső Márkó
A csapatok már három mérkőzést lejátszottak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, a héten folytatódnak a csoportkör küzdelmei. Több kvartett is abszolút nyitott a továbbjutást illetően, a legnagyobb kérdés azonban az, megéri-e a BL-tavaszt az egyik legnagyobb múltú európai együttes, az FC Barcelona.

Finoman szólva sem kezdte jól a 2021/2022-es szezont a gránátvörös-kék alakulat, mely a spanyol első osztályban tizenegy forduló után mindössze a tabella 9. helyén szerénykedik, a BL-ben a Bayern München és a Benfica mögött csoportja harmadik helyén áll.

A katalánok egy hazai, bajorok elleni 0-3-as vereséggel kezdték a legrangosabb európai kupasorozatot, a folytatásban ugyanilyen arányban maradtak alul a Benfica otthonában, míg harmadik találkozójukon 1-0-ra verték a Dinamo Kijevet.

November 2-án Ukrajnába látogat a Barca, november 23-án hazai pályán fogadja a Benficát, majd december 8-án Münchenben lép pályára. Egy Kijev elleni vereséggel még a harmadik, Európa-liga-rájátszást érő pozíció is veszélybe kerülhet, ám amennyiben a katalánok a BL-ben kívánnak maradni, úgy ukrán ellenfelük mellett a portugál bajnokot is illene legyőzniük, de könnyen lehet, hogy az utolsó, Bayern elleni találkozó sorsdöntő lesz az együttes tavaszát illetően.

A csapat több játékosa is sérült, Dembelé, Braithwaite, Fati és Pedri térdsérüléssel küzdenek, Sergio Agüero szívritmuszavar miatt marad távol, de Piquére, De Jongra és Sergi Robertóra sem számíthat a Ronald Koeman menesztése után ideiglenesen kinevezett edző, Sergi.

A kérdés tehát adott:

Az E csoport jelenlegi állása három forduló után:
1. Bayern München, 9 pont
2. Benfica, 4 pont
3. Barcelona, 3 pont
4. Dinamo Kijev, 1 pont

A kvartett további programja:
november 2., kedd:
Bayern München – Benfica 21:00
Dinamo Kijev – FC Barcelona 21:00

november 23., kedd:
Dinamo Kijev – Bayern München 18:45
FC Barcelona – Benfica 21:00

december 8., szerda:
Bayern München – FC Barcelona 21:00
Benfica – Dinamo Kijev 21:00

 

 

Borítókép: EPA/Alejandro Garcia

További hírek