Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Hátrányból fordított a PSG ellen és csoportgyőztes a City

Az első félidő egyértelműen a City fölényéről szólt, a második elején mégis a PSG került előnybe, de a hazaiak fordítani tudtak és megnyerték a csoportot.

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a PSG 2-1 arányú vereséget szenvedett a Manchester City otthonában, így már a záróforduló előtt biztossá vált, hogy Guardiola együttese az első, a franciák a második helyen jutnak tovább. (Ehhez az is kellett, hogy a Leipzig magabiztosan verje a Bruges együttesét.)

A hazaiaktól ugyan meghatározó emberek (De Bruyne, Foden, Grealish) hiányoztak, ennek ellenére az első félidő egyértelműen a manchesterieké volt. Hosszú perceket töltöttek a párizsi kapu előtt, gólt azonban nem sikerült szerezniük. Az első párizsi lehetőségre a 44. percig kellett várni.

A második játékrészt is a hazaiak kezdték aktívabban, de a PSG első lehetőségéből betalált Mbappé révén. A gól kissé megzavarta a Cityt, így a vendégek is vezethettek pár akciót, de a folytatás ismét a hazaiaké volt. A nagy nyomás a 63. percben érett góllá, Sterling talált be, majd szűk negyedórával később már vezetett az angol klub.

A folytatásban a franciák igazán komoly helyzetig sem jutottak, így a Manchester City nyerte a találkozót és a csoportot is.

A csoport:
Manchester City (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 2-1 (0-0)
g.: Sterling (63.), Gabriel Jesus (76.), illetve Mbappé (50.)
Club Brugge (belga)-RB Leipzig (német) 0-5 (0-4)
gólszerzők: Nkunku (12., 93.), Forsberg (17., 45+1.), Silva (27.)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Manchester City 12 pont, 2. (és továbbjutott) Paris Saint-Germain 8, 3. RB Leipzig 4 (13-13), 4. Club Brugge 4 (5-16)

Borítókép: EPA/Peter Powell

További hírek