Musorujsag
Élő Eredmények
 

Tuchel büszke a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Chelsea-re

Tuchel büszke a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Chelsea-re

mti
Thomas Tuchel vezetőedző szerint csapata, a Chelsea kiemelkedő teljesítménnyel győzte le 4-0-ra a Juventust kedden a labdarúgó Bajnokok Ligájában, melyben ezzel az utolsó csoportmérkőzésétől függetlenül továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

„Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk és kiváló eredményt értünk el. Fantasztikus egy olyan csapatnak ilyen sok gólt rúgni, amely kiválóan védekezik. Két lábbal a földön kell maradnunk, de az tény, hogy ez egy nagyszerű produkció volt” – nyilatkozott a német szakember, akinek egyik segítője Lőw Zsolt.

A tréner maximálisan elégedett volt tanítványai futballjával, örömét viszont kissé beárnyékolta, hogy két alapemberét, N’Golo Kantét és Ben Chilwellt is sérülés miatt kellett lecserélni.

„Chilly (Chilwell) hirtelen éles fájdalmat érzett a térdében, majd később is komoly fájdalmai voltak. Hasonló volt N’Golo sérülése is, megbicsaklott egy kissé a térde, de remélhetőleg nem komoly a baj” – mondta Tuchel.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere nem ostorozta különösebben tanítványait. Mint mondta, a fő célt, a továbbjutást már korábban sikerült elérniük, a keddi meccsen pedig a legfőbb gond az volt, hogy a második félidőben a második és a harmadik gól előtt is hibáztak játékosai, ettől pedig elveszett a magabiztosságuk.

„Nyilvánvaló, hogy a Lazio hétvégi legyőzése után sem lettünk Európa legjobb csapata. Megvannak a korlátaink, ezt tisztán látjuk, s azon dolgozunk, hogy ezeken változtassunk” – jegyezte meg az olasz edző, akinek együttese Torinóban 1-0-ra győzni tudott a Chelsea ellen, s egészen keddig százszázalékos mérleggel állt.

A Chelsea és a Juventus egyaránt 12 pontos és már biztosította helyét a kieséses szakaszban. A csoportot az angolok vezetik, mivel az egymás elleni eredmények nekik kedveznek.

Borítókép: Thomas Tuchel és N'Golo Kante (Fotó: EPA/Facundo Arrizabalaga)

További tartalmak