Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Carragher: A PSG soha nem nyeri meg a BL-t, Messi csak sétálgat

| Romao André
Jamie Carragher, a Liverpool korábbi védője jelenleg szakkommentátorként dolgozik. Miután szerdán este a Manchester City magabiztosan verte a francia Paris Saint-Germain csapatát 2-1-re, a 43 éves szakember kemény kritikával illette a párizsi csapatot, ahogyan nem kímélte támadótrióját sem.

Hiába vásárolt be a nyár folyamán a Paris Saint-Germain, hiába állították a szakértők, hogy ilyen kerettel abszolút esélyes a Bajnokok Ligája megnyerésére, a csapat teljesítménye még mindig nem meggyőző. Szerdán este ugyan vezetett a PSG az angol bajnok Manchester City ellen, Pep Guardiola csapata megfordította az eredményt. A meccs összeképe alapján teljesen megérdemelt volt a manchesteri diadal.

Jamie Carragher, mint a Sky Sports szakkommentátora a mérkőzéssel kapcsolatban külön kiemelte Lionel Messit, Neymart és Kylian Mbappét, akik a szemében nem alkotnak mágikus triót, sokkal inkább “három átutazót” lát bennük.

“Soha nem fogják megnyerni a Bajnokok Ligáját Messivel, aki csak sétálgat. Három átutazót cipelnek. Mondjuk azt, hogy az a négy csapat, amely véleményem szerint esélyes a Bajnokok Ligája megnyerésére, egyetlen ilyen ‘átutazót’ sem tart keretében. A PSG-ben három ilyen van, így pedig a legminimálisabb esélye sincs a BL-győzelemre” – szólt Carragher kritikája.

“Leginkább Mbappét esik nehezemre nézni a pályán. Messit még kvázi meg is értem a 34 évével, de Mbappé 22. Neki kötelező lenne hátra sprintelni és segíteni a többieket, főként egy olyan topcsapat ellen, mint a Manchester City. Ezt, hogy sétafikálnak a pályán, nem az ízlésemnek találták ki” – tette hozzá.

A PSG edzőjéről, Maurício Pochettinóról is szólt pár szót, hisz a pletykák szerint a Manchester United érdeklődik iránta, bár az argentin edző kerüli a témát.

“Pochettinónak el kell mennie a klubtól. Ha a helyében nekem lehetőségem lenne elmenni a Machester Unitedhez, már holnap indulnék. És mondom ezt a három sztárja miatt.”

Borítókép: Lionel Messi (Fotó: EPA/Peter Powell)

További hírek