Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Chelsea a 94. percben bukta a csoportgyőzelmet, a Juventus jutott kiemeltként a BL-nyolcaddöntőbe

A Chelsea a 94. percben bukta a csoportgyőzelmet, a Juventus jutott kiemeltként a BL-nyolcaddöntőbe

m4sport.hu
Óriási izgalmak közepette a Juventus végzett a labdarúgó Bajnokok Ligája H csoportjának élén, miután a csoportkör utolsó fordulójában hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Malmőt, a Chelsea viszont 3–3-as döntetlent játszott a Zenit vendégeként.

A hatodik forduló előtt csak az volt a kérdés, az egyaránt 12-12 pontos angol vagy az olasz csapat szerzi meg a csoport első helyét, a Zenit harmadik és a Malmö negyedik helyezése az utolsó kör eredményeitől függetlenül garantált volt.

Mivel az egymás elleni eredmény a BL-címvédő Chelsea-nek kedvezett, a Juventus csak abban az esetben reménykedhetett a csoportgyőzelemben, ha több pontot szerez hazai pályán a Malmö ellen, mint a Chelsea Szentpéterváron.

Mindkét csapat viszonylag gyorsan előnybe került, a Chelsea-ben Timo Werner már második percben betalált, a Juventusnak Moise Kean szerzett vezetést a 18. percben. A papírforma az első félidő hajrájában kezdett borulni Oroszországban, a Zenit három perc leforgása alatt, a 41. percre megfordította az eredmény állását.

Miközben Torinóban maradt az 1–0-s hazai vezetés, a Chelsea a második félidőben feltámadt, a szeptember óta első gólját szerző Romelu Lukaku és a duplázó Timo Werner révén a 85. percben már a londoniak vezettek 3–2-re, ez az eredmény pedig ismét a Chelsea csoportgyőzelmét jelentette.

De csak volna, ugyanis jutott még csattanó a végére: Magomed Ozdojev a 94. percben egyenlített, a 3–3-as döntetlen pedig csoportgyőzelemhez és az ezzel járó kiemeléshez segítette a Juventust.

fotó: EPA/Anatoly Maltsev

A Chelsea második helye pedig azt jelenti, hogy akár a Bayern Münchennel vagy a Real Madriddal is találkozhatnak, a Juventus pedig olyan csapatokat kerül el a 16 között, mint a Bayern, a Real, a Manchester City vagy a Liverpool.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását december 13-án, hétfőn tartják, az M4 Sport 13 órától élőben közvetíti.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:
H csoport:
Juventus (olasz)-Malmö (svéd) 1-0 (1-0)
gól: Kean (18.)
Zenit (orosz)-Chelsea (angol) 3-3 (2-1)
g.: Claudinho (38.), Azmun (41.), Ozdojev (94.), illetve Werner (2., 85.), Lukaku (62.)

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Juventus 15 pont, 2. (és továbbjutott) Chelsea 13, 3. (az Európa-ligába jutott) Zenit 5, 4. Malmö 1

később:
E csoport:
Benfica (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 21.00
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 21.00
F csoport:
Manchester United (angol)-Young Boys (svájci) 21.00
Atalanta (olasz)-Villarreal (spanyol) 21.00 – később kezdődik
G csoport:
Salzburg (osztrák)-Sevilla (spanyol) 21.00
VfL Wolfsburg (német)-Lille (francia) 21.00

Borítókép: EPA/ALESSANDRO DI MARCO

További tartalmak