Musorujsag
Élő Eredmények
 

Nem kegyelmezett a Bayern: a Barcelona kikapott Münchenben és kiesett a BL-ből

Nem kegyelmezett a Bayern: a Barcelona kikapott Münchenben és kiesett a BL-ből

m4sport.hu
Az FC Barcelona 3–0-s vereséget szenvedett a Bayern München vendégeként az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így, mivel a Benfica hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Dinamo Kijevet, a katalánok csak csoportjuk harmadik helyén végeztek, azaz kiestek a BL-ből és tavasszal az Európa-liga kieséses szakaszában folytathatják.

Mivel a Benfica győzelme szinte borítékolható volt a Dinamo Kijev ellen, az egymás elleni eredmények miatt a Barcelonának csak úgy lehetett esélye a második továbbjutó hely megszerzésére az E csoportban, ha idegenben legyőzi a már biztos első Bayern Münchent.

Nos, a németek számára hiába nem volt tétje a találkozónak, az első néhány percet leszámítva szinte esélyt sem adtak Xavi csapatának, klasszis különbség volt a két csapat között.

fotó: EPA/PHILIPP GUELLAND

A Bayern a Barca-specialista Thomas Müller révén került előnybe, a világbajnok német támadónak ez volt az 50. gólja a BL-ben karrierje során, a katalánok ellen pedig a nyolcadik találatát jegyezte. A 32 éves futballista a nyolcadik játékos a sorozat történetében, aki elérte a félszáz gólos határt, ezzel most a francia Thierry Henryt érte utol.

A bajorok a szünet előtt Leroy Sané távoli lövésével duplázták meg előnyüket, majd a fordulást követően Jamal Musiala is eredményes volt.

A Barcelonával legutóbb 17 éve fordult elő, hogy nem volt ott a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. Igaz, akkor be sem jutottak a BL-be. Legutóbb a 2000/01-es idényben fordult elő, hogy ott voltak a csoportkörben, de nem jutottak tovább.

A gólok:

1–0

2–0

3–0

A G csoportból még mindkét továbbjutó hely kiadó volt a szerdai játéknap előtt, ezeket végül a Lille és a Salzburg vitte el, így megvan a BL történetének első osztrák csapata, amely a kieséses szakaszba jutott.

A szerdai játéknap 18-45-ös mérkőzésein óriási izgalmak végén dőlt el, hogy a Malmőt legyőző Juventus megelőzte a Zenti ellen döntetlent játszó Chelsea-t és megnyerte a H-csoportot.

A csoportkör hivatalosan még nem zárult le, mivel a hóvihar miatt az Atalanta-Villarreal összecsapást csütörtökre halasztották, ez a párharc pedig még az utolsó kiadó helyről dönt.

A keddi játéknap összefoglalóját itt tekintheti meg. 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:
E csoport:
Bayern München (német)-FC Barcelona (spanyol) 3-0 (2-0)
gól: Müller (34.), Sané (43.), Musiala (62.)
Benfica (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-0 (2-0)
gól: Jaremcsuk (16.), Gilberto (22.)

forrás: m4sport.hu

F csoport:
Manchester United (angol)-Young Boys (svájci) 1-1 (1-1)
gól: Greenwood (9.), illetve Rieder (42.)

Az Atalanta (olasz)-Villarreal (spanyol) találkozót a havazás miatt csütörtökre halasztották.

A csoport állása: 1. (és továbbjutott) Manchester United 11 pont/6 mérkőzés, 2. Villarreal 7/5, 3. Atalanta 6/5, 4. Young Boys 5/6

G csoport:
Salzburg (osztrák)-Sevilla (spanyol) 1-0 (0-0)
gól: Okafor (50.)
VfL Wolfsburg (német)-Lille (francia) 1-3 (0-1)
gól: Steffen (89.), illetve Yilmaz (11.), David (72.), Gomes (78.)

A csoport végeredménye: 1. (továbbjutott) Lille 11 pont, 2. (továbbjutott) Salzburg 10, 3. (az Európa-ligába jutott) Sevilla 6, 4. VfL Wolfsburg 5

H csoport:
Juventus (olasz)-Malmö (svéd) 1-0 (1-0)
gól: Kean (18.)
Zenit (orosz)-Chelsea (angol) 3-3 (2-1)
g.: Claudinho (38.), Azmoun (41.), Ozdojev (94.), illetve Werner (2., 85.), Lukaku (62.)

A csoport végeredménye: 1. (továbbjutott) Juventus 15 pont, 2. (továbbjutott) Chelsea 13, 3. (az Európa-ligába jutott) Zenit 5, 4. Malmö 1

Borítókép: Getty Images/

További tartalmak