Musorujsag
Élő Eredmények
 

Szoboszlai Dominik: Már az elején észrevettem a két védő közti nagy területet

Szoboszlai Dominik: Már az elején észrevettem a két védő közti nagy területet

m4sport.hu
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója csapata keddi, Manchester City elleni BL-sikere után az UEFA hivatalos honlapjának nyilatkozott.

 

A 21 esztendős középpályás szerezte az alakulat első gólját a 24. percben, a lipcseiek 2–1-re le is győzték Pep Guardiola együttesét, a sikerrel pedig eldőlt, hogy az Európa-ligában folytathatják.

A találkozó után Szoboszlai Dominik az UEFA-nak értékelt.

„Ilyen a futball. Rosszul, de nagyon jól is képesek vagyunk játszani egy ilyen jó ellenféllel szemben. Már az elején észrevettem, hogy Kyle Walker és John Stones között van egy nagy terület, amit ki lehet használni, a gólomnál így is tettem. Most azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem tudunk mindig így játszani. Ma este nagyon meg akartuk mutatni, hogy a szezonban eddig még nem szemléltettük, hogy mire is vagyunk képesek.”

Bajnokok Ligája, A csoport, 6. (utolsó) forduló
RB Leipzig–Manchester City 2–1 (1–0)
gól: Szoboszlai (24.), Andre Silva (71.), illetve (76.)
kiállítva: Walker (82. – Manchester City)

Paris Saint-Germain–Club Brugge 4–1 (3–0)
gól: Mbappé (2., 7.), Messi (38., 76., a másodikat büntetőből), illetve Rits (68.)

A csoport végeredménye:
1. Manchester City 12 pont (BL-nyolcaddöntős)
2. Paris Saint-Germain 11 (BL-nyolcaddöntős)
3. RB Leipzig 7 (az El-nyolcaddöntő rájátszásába jutott)
4. Club Brugge 4

Borítókép: EPA/FILIP SINGER

További tartalmak