Musorujsag
Élő Eredmények
 

Klopp: 54 évet kellett várnom erre, most meg három hónapon belül kétszer is összejön

Klopp: 54 évet kellett várnom erre, most meg három hónapon belül kétszer is összejön

m4sport.hu
Jürgen Klopp egyáltalán nem bánja, hogy a Liverpool a Salzburg helyett az Interrel találkozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az olasz klub a Twitteren poénkodott a sorsolási bakin.

A Poolt először a Salzburggal sorsolták össze az UEFA nyoni központjában, a procedúrát segítő szoftver meghibásodása miatt megismételt húzáson azonban már az Intert kapta Jürgen Klopp csapata.

A német tréner nem tűnt csalódottnak a csere miatt, sőt, kifejezetten jó hírnek nevezte, hogy a milánói csapat vár rájuk a 16 között. „Ötvennégy évet kellett várnom, hogy először meccselhessek a San Siróban, most meg három hónapon belül másodszor is megtörténik” – utalt a klub honlapján Klopp arra, hogy a csoportkör decemberi utolsó fordulójában az AC Milan vendégeként lépett pályára – és nyert 2–1-re – a Liverpool, februárban pedig az Inter otthonában kezdődik a BL-nyolcaddöntős párharc. „Minden oké, de természetesen ez egy nehéz sorsolás, nem is kérdés. Az Inter listavezető Olaszországban, szóval egy jó csapat, jó formában. Majd meglátjuk, hogyan állnak a dolgok, amikor februárban találkozunk, mindenesetre nagyon várom már.”

Klopp szerint egyébként a sorsolás megismétlése volt a helyes döntés. „Élőben néztem és egyből azt gondoltam, hogy ez így nem maradhat, ezért volt helyes, hogy még egyszer megcsinálták.”

Az Inter elsőre az Ajaxot kapta, amely végül a Benficával fog találkozni. A milánói klub a hivatalos Twitter-oldalán viccelődött a megismételt sorsoláson, üzenve a portugáloknak, hogy „Amszterdam-útikönyv eladó”.

A párharc első mérkőzését február 16-án rendezik Milánóban, a liverpooli visszavágót március 8-án játsszák.

Borítókép: Jürgen Klopp (Fotó: EPA/Peter Powell)

További tartalmak