Musorujsag
Élő Eredmények
 

Az UEFA elvette Szentpétervártól a BL-döntő rendezésének jogát, megvan az új helyszín is – hivatalos

Az UEFA elvette Szentpétervártól a BL-döntő rendezésének jogát, megvan az új helyszín is – hivatalos

m4sport.hu
Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken hivatalosan is megerősítette, amit a nemzetközi sportsajtó már pedzegetett: a szervezet úgy döntött, hogy elveszi Szentpétervártól a Bajnokok Ligája-döntő rendezésének jogát.

 

Az UEFA tájékoztatása szerint Aleksander Ceferin „az Oroszország és Ukrajna között az elmúlt 24 órában kialakult helyzet alakulását követően” döntött úgy, hogy pénteken közép-európai idő szerint 10 órára összehívja a végrehajtó bizottság rendkívüli ülését, „hogy értékelje a helyzetet és meghozza a szükséges döntéseket”.

A megbeszélésen több témáról is szó esett: a szervezet első körben a Bajnokok Ligája-döntő rendezési jogát elvette Szentpétervártól – péntek délelőtt az UEFA immár hivatalosan közölte, hogy a döntőre a párizsi Stade de France-ban kerül sor. Az orosz város május 28-án lett volna a finálé házigazdája – az UEFA hozzátette, hogy a finálé időpontja változatlan maradt.

A szövetség emellett azt is tudatta, hogy a végrehajtó bizottság határozatának értelmében az UEFA kiírásaiban résztvevő ukrán és orosz klubok, valamint a két ország válogatottjának hazai mérkőzéseit semleges helyszínen kell lejátszani – ez a jelenlegiek értelmében a katari világbajnoki selejtezőkre is vonatkozik, melynek rájátszásába Ukrajna és Oroszország is bejutott.

Az UEFA egyik legnagyobb szponzorával, a BL-sorozat névadó támogatójával, az orosz Gazprommal kapcsolatban egyelőre nem született döntés a végrehajtó bizottság ülésén. A Gazprom a 2024-es németországi Európa-bajnokságnak is kiemelt szponzora.

Az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke, Alekszandr Gyukov – aki egyben a Gazprom olajüzletágának igazgatója – kritizálta a BL-döntő helyszínének módosítását.

„Úgy gondoljuk, hogy a döntést politikai okok diktálták. Az orosz szövetség mindig tartja magát ahhoz az elvhez, hogy a sport maradjon ki a politikából, ezért a mostani lépést sem támogatjuk” – fogalmazott a sportvezető, aki tavaly óta maga is tagja az UEFA végrehajtó bizottságának.

Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben, így Kijevben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat fogalmazott meg Moszkva ellen.

Borítókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

További tartalmak