A szerdán 21 órakor kezdődő Real Madrid – Paris Saint-Germain BL-nyolcaddöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
A Real egykori csapatkapitánya nyáron tette át székhelyét Madridból Párizsba, ahol nem volt eddig szerencséje, eleve sérülten érkezett a franciákhoz, és azóta is rájárt a rúd.
Sorozatos sérülései miatt november végi bemutatkozása óta összesen öt mérkőzésen lépett pályára, ebből egyszer sem a BL-ben, és most már az is biztos, hogy a PSG idénybeli nyolcadik eliligás meccsét is kihagyja.
Mauricio Pochettino ugyanis hétfőn megerősítette, a PSG-nél egy gólnál és egy piros lapnál járó 35 éves hátvéd legutóbbi sérülését követően továbbra sem tudott a társakkal edzeni, így nem számít rá a madridi visszavágón, ennek ellenére Ramos ott lesz a Santiago Bernabéu stadionban.
„Sergio arra kért minket, hogy velünk tarthasson Madridba. Gyakorlatilag egész pályafutását a Realnál töltötte, évekig csapatkapitány volt, és rengeteget nyert a csapattal. Teljesen érthető, hogy szeretne visszatérni” – idézte az As című spanyol lap az argentin szakembert, aki a Real otthonában újra számolhat az 1–0-s hazai győzelemmel végződő párizsi odavágóról lemaradó Neymarral.
Másrészről viszont fájhat is a feje, hiszen Ander Herrera nem bevethető, és a nagyobb baj, hogy a hírek szerint Kylian Mbappé egy rúgást kapott a lábára a hétfői edzésen, ami miatt kérdésessé vált a szerdai játéka.
Sergio Ramos 16 évet töltött a Realnál – ebből hatot csapatkapitányként -, amellyel többek között négy Bajnokok Ligáját, öt spanyol bajnoki címet, kettő Király-kupát, négy FIFA-klubvilágbajnokságot és három európai szuperkupát nyert. A Transfermarkt adatai szerint 671 meccset játszott a királyiak színeiben, védő létére 101 gól és 40 gólpassz fűződik a nevéhez.