Musorujsag
Élő Eredmények
 
×
Élő stream csatornák X

Jürgen Klopp: A Villarrealt a Bajnokok Ligájára teremtették

| BP
A Liverpool német vezetőedzője tökéletes kupacsapatnak tartja a szerdai, BL-elődöntőbeli ellenfelet, míg a Villarrealt irányító Unai Emery szerint a Juventus és a Bayern kiejtésével „elveszett a meglepetés ereje”.

A szerdán 21 órakor kezdődő Liverpool–Villarreal BL-elődöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

„Nagyon különleges érzés részese lenni a Bajnokok Ligája elődöntőjének. Elképesztő, tényleg. Annyi edző és játékos dolgozik ezért egész életében, és semmi esélyük a közelébe sem kerülni. És mi itt vagyunk! Úgyhogy meg kell becsülnünk a lehetőséget. De közben élveznünk is kell” – fogalmazott Klopp, akinek azért annyira nem lehet új az érzés az elődöntőbeli szereplés, ráadásul szép emlékei lehetnek.

Négyszer járt a legjobb négy között az európai kupaporondon, és mindannyiszor döntőbe jutott (egyszer a Dortmunddal, háromszor a Poollal), igaz a négy finálé után „csak” egyszer emelhette magasba a serleget (a 2018/19-es BL végén).

Az egyik elveszített döntőjében éppen Unai Emery ült az ellenfél kispadján, aki a 2015/16-os idényben a Sevilla élén ért révbe az Európa-ligában a Liverpool és Klopp kárára (bár Jordan Henderson szerint azon az estén született meg a ma látott Pool).

Talán ez is közrejátszik abban, hogy nagyon jó véleménnyel van az 50 éves spanyolról, de úgy általában a Villarrealról is, amelyet tökéletes kupacsapatnak tart.

„Nagyon tisztelem Unai Emery munkásságát. Ahogy láttam, minden részletre kiterjed a figyelme, minden játékhelyzetre felkészül, a csapata pedig végre is hajtja a tervet. Unai kétség kívül világklasszis edző, és hihetetlen munkát végez – méltatta a kollégát. – A Bajnokok Ligájára teremtették őket. Tényleg nagyon-nagyon jók. Többféle módon tudják felépíteni a játékot, többféleképpen tudnak letámadni, és többféleképpen tudnak reagálni a különböző eredményekre. A mi feladatunk az lesz, hogy megpróbáljuk minél jobban megnehezíteni az életüket. És pontosan ezt fogjuk tenni mindkét meccsen.”

Bizony, a Juventus és a Bayern München búcsúztatása után talán nincs ember, aki alábecsülné az El-címvédő spanyol együttest, és Unai Emery szavai szerint is „elveszett a meglepetés ereje”.

„Tudják, hogy nagyon kemény párharcra számíthatnak, és hogy mindent bele fogunk az első perctől az utolsóig. Ugyanakkor tisztában vannak a saját képességeikkel, és ahogyan szinte mindig, ők lesznek az esélyesek, de tisztelettel kezelnek minket.

A korábban többek között a Valencia, a PSG és az Arsenal kispadján is megfordult mester nagy motivációként éli meg, hogy a döntőbe jutáshoz megint borítaniuk kell a papírformát.

„A torna egyik favoritjával találkozunk, akik normál normál esetben jobbak, mint mi. Ugyanakkor megvannak az eszközeink, amelyek segítségével felvehetjük a velük a versenyt” – mondta, hozzátéve, a Klopp által is említett alkalmazkodóképességük lehet a fő fegyverük a párharcban.

Borítókép: Jürgen Klopp és Unai Emery a Liverpool-Sevilla Európa-liga-döntőben (Fotó: EPA/LAURENT GILLIERON)

További hírek