A 21 órakor kezdődő Villarreal–Liverpool BL-elődöntőt az M4 Ssport és az m4sport.hu közvetíti élőben.
„A Liverpoolnak nincsenek világklasszis játékosai. Nagyon nagy tempóban és intenzitással játszanak, ez a sikerük titka”
– idézi a Marca Sacchi La Gazetta dello Sportnak tett nyilatkozatát.
Igaz, Jürgen Klopp olyan labdarúgókat szerződtetett, akik érkezésükkor még nem feltétlen tartoztak a legjobbak közé, de a stáb munkáját dicséri, hogy mindenkiből kihozták a legtöbbet, ami Mohamed Szalah, Alisson Becker és Virgil van Dijk esetében biztos világklasszis szintet jelent, és akkor még nem említettük Fabinhót, Trent Alexander-Arnoldot és Sadio Manét.
A Liverpool játékosai kedd este bizonyíthatnak, idegenben lépnek pályára a Villarreal elleni BL-elődöntő visszavágóján, ám a 2–0-s hazai első meccs után sem mehet biztosra a végső sikerre is esélyesnek tartott csapat.
Ennek okai:
-
bár Jürgen Klopp eddig mind a négy európai kupaelődöntős párharcából győztesként került ki, idegenben kivétel nélkül kikapott a csapata (Dortmund, Liverpool),
-
a Liverpool a legutóbbi három BL-elődöntős párharcának idegenbeli összecsapásán legalább három gólt kapott – a 2007/08-as szezonban hosszabbítást követően 3–2 kapott ki a Chelsea-től (visszavágó), tíz évre 4–2-es az AS Romától (visszavágó), míg a 2017/18-as kiírásban a Barcelona győzte le a Vörösöket 3–0-ra a Camp Nouban (első mérkőzés),
-
a Pool az európai kupaporondon nemcsak hogy nyeretlen a legutóbbi kilenc elődöntős párharcának idegenbeli mérkőzésén, de ezek közül a legutóbbi hatot kivétel nélkül el is vesztette.
Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Villarreal igazi kupaspecialista – elvérzett velük szemben a Juventus és a Bayern Münche is -, úgy igazán érdeklődbe várhatjuk a 21 órakor kezdődő összecsapást.