Musorujsag
Élő Eredmények
 

Szalah a Reallal döntőzne a BL-ben és elárulta, a rekordokat döntő Poolnak a négy trófea megszerzése a cél

Szalah a Reallal döntőzne a BL-ben és elárulta, a rekordokat döntő Poolnak a négy trófea megszerzése a cél

m4sport.hu/MTI | Szerző: Pollák Márton
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese nehezen, de megérdemelten jutott a Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő kedd esti visszavágóján kétgólos hátrányból fordítva nyert a Villarreal vendégeként és kettős győzelemmel lépett tovább.

„Nyilvánvalóan megnehezítettük magunknak a mérkőzést, de tudtuk, hogy ilyesmi előfordulhat. Tisztelet a Villarrealnak, fantasztikusan futballoztak, elképesztő volt a hangulat, nagyon nehéz volt számunkra, de megérdemelten nyertünk és így igazán különleges érzés a döntőbe jutni” – nyilatkozta a 3-2-es angol győzelemmel zárult találkozót követően az angol gárda német szakvezetője, aki szerint a meccs egyik fordulópontja a télen szerződtetett Luis Diaz pályára lépése volt a szünetben.

Kollégája, Unai Emery leszögezte, ezen az estén megmutatták, hogy a Villarreal igenis remek csapat, amely bárki ellen felveszi a harcot és esélye lehet a sikerre.

Hasonlóképpen vélekedett Gerard Moreno, a spanyolok támadója, aki szerint a csapat történetének talán legjobb első félidejét produkálták, és a csapat minden tagja büszke lehet, amiért az utolsó sípszóig küzdött.

Klopp a negyedik BL-döntőjére készülhet – ezzel beállította Marcello Lippi, Sir Alex Ferguson és Carlo Ancelotti rekordját, igaz, utóbbi szerda (ma) este egyedül állhat az élre, ha a Real Madrid továbbjut a Manchester Cityvel szemben -, de mint elmondta, ugyanolyan érzés, mint amikor 2013-ban a Dortmund trénereként először harcolta ki a finálés szereplést.

A Liverpool győztes gólját a szenegáli Sadio Mané szerezte, neki ez volt a 15. találata a legrangosabb európai kupában, amivel az elefántcsontparti Didier Drogbát megelőzve ő lett a sorozat történetének legeredményesebb afrikai futballistája.

Jürgn Klopp csapatának nagyon fut a szekere (Fotó: EPA/Biel Alino)

Mohamed Szalah, a Liverpool másik sztárcsatára a találkozót követően elmondta, bízik benne, hogy a másik elődöntőben a 13-szoros győztes Real Madrid elbúcsúztatja legnagyobb angol riválisukat, a Manchester Cityt, és akkor megismétlődne a 2018-as finálé, amely számára idő előtt véget ért, miután Sergio Ramos lerántása miatt megsérült a válla és a 31. percben le kellett cserélni.

Az a döntő elsősorban Loris Karius hibáiról marad emlékezetes, a Liverpool kapuját akkor védő német hálóőr Kijevben két gólt „ajándékozott” a végül 3-1-es diadalt aratott Realnak.

A Liverpool már most több szempontból is történelmi szezont fut, ugyanis az első csapat lett Angliában, amely egy szezonon belül a Bajnokok Ligájában, az FA Kupában és a Ligakupában is döntőt játszhat. Utóbbi sorozatot már megnyerte a gárda, az FA Kupában május 14-én újra a Chelsea-vel küzd majd meg, a Premier League-ben pedig egyetlen pont a hátránya a Manchester Cityvel szemben.

Amennyiben a Pool mindkét fináléját megnyeri és a bajnokságban is sikerülne megelőzni a Cityt, úgy a Mersey-partiak lehetnek az első angol csapat, amely egy idényen belül BL-t, FA Kupát, Ligakupát és bajnokságot is nyerhet.

A Vörösök góltermését is érdemes méltatni: ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 139 találatnál járnak, amivel megdöntötték az 1985-86-os csapat klubcsúcsát.

Ami a BL-t illeti, a 10. alkalommal fináléba jutott Pool (hatszor nyert, legutóbb 2019-ben) szezonbeli hat idegenbeli meccsén százszázalékos, ezzel az első klub lett, amely legalább hat idegenbeli BL/BEk-találkozóját megnyerte egy szezonon belül.

Borítókép: epa09925260 Liverpool's Mohamed Salah (R) celebrates with teammate Ibrahima Konate their win after the UEFA Champions League semifinal, second leg soccer match between Villarreal CF and Liverpool FC in Villarreal, Spain, 03 May 2022. EPA/Biel Alino

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A City befűzte az oktatófilmjét, ám a Realnak a nemezisét kéne legyőznie
A Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén a Manchester City jóval nagyobb fölényben futballozott, mint amit a 4-3-s győzelme sugall, így a visszavágón sem az a kérdés, hogy Guardiola tudja-e, hogyan kerekedjen felül a Real Madridon, hanem hogy kitart-e amellett a játékelgondolás mellett, amellyel a nemezise lett.
Külföldi futball
Arrigo Sacchi: A Liverpoolnak nincsenek világklasszis játékosai
A ma szakértőként dolgozó 76 éves legendás olasz futballedző igen érdekes véleményt fogalmazott meg a keddi Villarreal–Liverpool Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt, aminek bár az angolok előnyből vágnak neki, a statisztikákat böngészve mégsem lehet nyugodt az elitliga megnyerésére is esélyes Klopp-csapat.
Bajnokok Ligája