Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Manchester City szurkolóinak elég Guardiolából, távozását követelik

A Manchester City szurkolóinak elég Guardiolából, távozását követelik

m4sport.hu
A Manchester City egy a végletekig kiélezett mérkőzésen nem tudott bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe a Real Madriddal szemben. Az angol bajnok szimpatizánsainak elegük van abból, hogy bár hazai porondon jól teljesít a csapat, a nemzetközi színtéren mindig elbukik a nagy siker kapujában. Eddig tartott a türelmük Pep Guardiolával szemben.

Pep Guardiola 2016 nyara óta irányítja a Manchester City csapatát, a vezetőség nem titkolt szándéka volt a spanyol szakember kinevezésével, hogy vele talán felérhetnek Európa csúcsára, és megnyerhetik a Bajnokok Ligáját.

Az 51 éves spanyol rendre jól és ígéretesen teljesített a legrangosabb európai kupasorozatban, de a pontot az i-re sosem sikerült felraknia. Az elmúlt szezonban a fináléig masírozott az együttes, ahol a papíron gyengébbnek vélt, hányatott szezont magáénak tudó Chelsea volt az ellenfél, a nem sokkal korábban – karácsonykor – kinevezett Thomas Tuchel és tanítványai felmutatták a fináléban a stoptáblát a manchesterieknek.

Szerdán úgy léphettek pályára a Santiago Bérnabeuban, hogy 4-3-s előnyük mellett egyértelmű esélyei a párharcnak a döntőbe jutásért, a 89. percig minden jónak és megnyugtatónak tűnt a visszavágón, aztán pillanatok alatt – nem egészen 90 másodperc – jött a feketeleves, az addig szépen felépített taktika és munka teljesen felborult. A Real Madrid egészen hihetetlen körülmények között ütötte el a Cityt a finálétól.

A szurkolók pedig megelégelték Manchester kék oldalán az európai nyeretlenséget. Képtelenek lenyelni, hogy a 90. percig még 5-3-s összesítéssel továbbjutásra állt a csapat, de Rodrygo gyors duplája és Benzema kegyelemdöfése szertefoszlatta az álmokat.

A csapat hívei úgy gondolják, nem Guardiola a megfelelő edz a BL megnyeréséhez, vagy talán a klubnak magának kellene átgondolnia, mennyire is fontos a Bajnokok Ligája.

„A vezetőségnek újra kell értékelnie a helyzetet. Olyan menedzserre van szükségünk, aki ezen a szintén képes nyerni. Hazai porondon mindent megnyertünk, de a Bajnokok Ligájával nem tudunk megbirkózni” – olvasható az egyik nem alaptalan kritika.

A Manchester City még megmentheti a szezont a Premier League megnyerésével, hiszen az angol bajnokság élén állnak, de csupán egy ponttal megelőzve a Liverpoolt, amely már behúzta a ligakupát, és döntőzik az FA-kupában illetve a Bajnokok Ligájában.

Maga Pep Guardiola, a csapat menedzsere is azt nyilatkozta a Real Madriddal szembeni kiesés után, hogy egy kis időre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen pofon után a csapat talpra álljon, márpedig az pont nincs.

„Szükségünk van egy-két napra, de talpra fogunk állni. Ezt meg kell tennünk a híveinkért is. Mindent megtettünk, amit csak lehetett, ami csak tőlünk tellett. Nagyon-nagyon közel álltunk a sikerhez, végül nem sikerült” – mondta a fájdalmas vereség után Guardiola.

Az mindenképpen előny a Liverpoollal szemben, hogy már csak a bajnokságra kell koncentrálnia a csapatnak, így kevesebb mérkőzést is játszik, mint a rivális, ugyanakkor nem lehet feledni, hogy a Vörösök kirobbanó formában vannak, a szezon végén akár négy trófeát is bezsebelhetnek, ami nagy motiváció. Emellett egyértelművé vált, hogy a klub szurkolói akkor lennének igazán boldogok, ha BL-t nyerne a csapat.

Hiába nyert Guardiola három Premier League-et, egy FA-kupát, négy ligakupát és két angol szuperkupát a csapattal, hat év alatt a BL-trófeát nem sikerült Manchesterbe vinnie, ez pedig egyre megbocsájthatatlanabb a szurkolók számára. A csapata megvolt hozzá, az időt megkapta, mégsem élt vele.

Borítókép: Pep Guardiola és a háttérben a győztes hadvezér, Carlo Ancelotti. (Fotó: EPA/BALLESTEROS)

További tartalmak